Eötvös-barlang


Az Eötvös József Gimnázium udvarában levő mésztufabarlang

Erről az üregrendszerről mindössze szóbeli és igen kevés írott információ áll rendelkezésre. Jelenleg bitumenes sportpálya fedi a lejáratot. Egy későbbi esetleges feltárás azért lenne nagyon érdekes, mert közel van a Megalodus-barlanghoz és a Bartha-kútbarlanghoz is, valamint több hajdani bővizű forráshoz és kúthoz. A gimnázium alatt tekintélyes travertinó-összlet van, amely feltehetően a rög belsejében kommunikáló barlangrendszerek vizéből vált ki (Scheuer Gy. - Schweitzer F. 1981, 1986, Scheuer Gy. 1984.). Dr. Dornyai Béla 1927-ben megjelent publikációja határozottan cseppkőbarlangot említ, amely mellett egy "víznyelő töbör" is volt. Érdekes módon a következőket is leírja: "E víznyelő töbört 1912-ben az akkor épített főgimnázium szennyvízgyűjtőjének rendezték be". Szomorúan jegyzi meg azt is, hogy a cseppköveket barbár kezek letördelik, sőt szeméttel dobálják tele az üregeket. (Dornyai B. 1927.) Ehhez nem kell kommentár, úgy látszik, hogy a karszt környezetvédelme már akkor sem állt a helyzet magaslatán! - A tatai kutatócsoport terveiben ennek a rejtélyes sorsú barlangnak az újra feltárása is szerepel.
A gimnázium melletti "porhanyóbányában" (édesvízi mészkő), egyébként található egy lapos üreg, amelyet sokan barlangként említenek, de ez valójában egy ősrégészeti feltáróhely, ahol is a mésztufa-rétegek közül a régészek kikaparták a löszt a telep feltárása végett (Kormos T. 1912). Maga a travertinótömeg egyébként roppant gazdag pleisztocén faunát és flórát zárt magába. Több kisebb áltektonikus, repedésjellegü barlangocska is található benne.

Írta: Almády Zoltán 2890 Tata, Agostyáni u. 8.




Környezetünk

A visszatérő források hasznosítása a cél

P1320852.JPG

Városunkban számos vízfolyás, patak, tó, forrás található, éppen ezért méltán viseli a „vizek városa” elnevezést. A múlt században a tatabányai bányászat megindulásával a források folyamatosan elapadtak, ám a bánya bezárások után –, az utóbbi években lassú emelkedésnek indultak.

Vizes élőhelyet alakítanak ki az Öreg-tóban

P1050429.JPG

Az Öreg-tó Által-ér rehabilitációs projekt részét képezi az Öreg-tó tófaroki részén a vízi- és növény élőhely kialakítása, amelynek munkálatait tekintették meg a média képviselői bejárásos sajtótájékoztató keretében. Fontos tudni, hogy 1971. február 2-án az indiai Ramsar városában fogadták el az úgynevezett Ramsari Egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért. Az egyezményt aláíró országok száma mára száz fölé emelkedett. A tatai Öreg-tavat 1989. március 17-én vették fel a Ramsari listára. Az egyezmény elfogadásának évfordulóján tartjuk a vizes élőhelyek napját.

Fövenyesítenek a tóparton

föveny.JPG

Olyan érzésünk lesz az Öreg-tó Kajakháztól a Fáklya utcáig terjedő 950 méteres szakaszán, mintha tengerparton járnánk. A kővel burkolt partszakaszt fövenyes parttá alakítják a tómederből kitermelt anyagból. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Tatai Öreg-tó és Által-ér vízgyűjtő rehabilitációjára az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében nyert támogatást.

Gombagyűjtés és kiállítás Agostyánban

gomba.jpg

Az agostyáni Bergengócia Óvoda, a Miskolci Gombász Egyesület, valamint a Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2011. október 8-án szombaton az Agostyán környéki erdőben megrendezésre kerülő gombagyűjtésre és gombakiállításra az agostyáni kultúrházba.

Az Édukövizig felhívása az Öreg-tó és az Által-ér rehabilitációja kapcsán

Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Tatai Öreg-tó és Által-ér vízgyűjtő rehabilitációjára az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében támogatást nyert.

Megkezdődik az Öreg-tó és az Által-ér rehabilitációja

P1290412.JPG

Ünnepélyesen letették az Öreg-tó és Által-ér vízgyűjtő rehabilitációja című projekt alapkövét Tatán az Által-ér partján. A rendezvényen Pannonhalmi Miklós, az ÉDUKÖVIZIG műszaki igazgató-helyettese mondott köszöntőt.