Megkezdődik az Öreg-tó és az Által-ér rehabilitációja


P1290412.JPG

Ünnepélyesen letették az Öreg-tó és Által-ér vízgyűjtő rehabilitációja című projekt alapkövét Tatán az Által-ér partján. A rendezvényen Pannonhalmi Miklós, az ÉDUKÖVIZIG műszaki igazgató-helyettese mondott köszöntőt.

 A beruházást Popovics György, a KDRFT társelnöke ismertette, Michl József országgyűlési képviselő, Tata polgármestere, az Által-ér Szövetség elnöke a beruházás térségbeli jelentőségéről beszélt. Oltványi József, a kivitelező BMO Konzorcium ügyvezetője beszámolt a kivitelezés folyamatáról.

A projekt eredményeként 1,3 milliárd forintos beruházás során az Által-ér és mellékvízfolyásai, valamint műtárgyai is rekonstruálásra kerülnek. Az ökológiai állapot javítása céljából az Öreg-tó keleti partján föveny, a tófarokban vizes élőhely kerül kialakításra.

 

A projekt keretében az alábbi beavatkozások történnek:

Által-ér alvízi levezető rendszer rekonstrukciója

Tatai Öreg-tó zsilipjeinek és csatlakozó levezető medrek felújítása

Tatai Öreg-tó Keleti partján a parti föveny helyreállítása

Tatai Öreg-tó, Tófarok vizes élőhely kialakítása

Által-ér felső szakaszának jókarba helyezése a csatlakozó vízfolyásokkal

Oroszlányi szűrőmező kialakítása.

 

A projekt I. ütem megvalósításának eredményeként felújításra, átépítésre kerülnek az állami tulajdonban, ÉDU-KÖVIZIG kezelésében lévő (kismértékben önkormányzati tulajdont is tartalmaz ) levezető rendszer medrei és műtárgyai. Ezt követően az önkormányzatok bátran fejleszthetik belterületi csapadékvíz elvezető hálózatukat, rendelkezésre fog állni egy stabil befogadó. Tatán az Által-ér, a Fényes és Malom patak vannak megjelölve a Tata belterületi vízrendezés koncepciótervében, mint fő befogadók.

Fejleszthetők lesznek a kül- és belterületek, mivel az árvízi elöntés kockázata lecsökken. A jó ökológiai állapot eléréséhez szükséges lépések valósulnak meg. Az Által-ér alvízi levezető rendszer és a hozzákapcsolódó vízfolyások rekonstrukciója során a Tatai Öreg-tó vízszintje magasabb szinten tartható, mely a nemzetközi természetvédelmi egyezmények elvárásainak megfelelően továbbra is nemzetközi jelentőségű vízimadár gyülekezőhely maradhat.

 

A projekt érinti a környező településeket is, úgymint Dunaalmás, Naszály, Szomód, Vértesszőlős, Tatabánya, Környe, Kecskéd, Oroszlány, Bokod és Dad. A munkálatok nemcsak a vízminőség javulásához és az általános szennyezettség csökkentéséhez járulnak hozzá, hanem a mintegy 8700 térségbeli lakos árvízi biztonságát is javítják.

 

 

 

 

 

 

 

 

Környezetünk

Botrányos szeméthegyek

szemet.jpg

Tatai gazdák hívták fel a figyelmünket a Kömlőd felé vezető út mentén és az onnan leágazó dűlőutakon elhelyezett illegális szeméttelepekre. Saját szemünkkel is meggyőződtünk arról, hogy az emberi igénytelenség, barbárság határtalan. Az útról jól látszik az egykori Pokker-dűlői szeméttelep, melyet már rekultiváltak. Helyette a közelben levő dűlőutakat használják néhányan háztartási és egyéb hulladék elhelyezésére. Horváthy Lóránt alpolgármester a helyszínen járt.

Tanösvény épül a Fényesen

Fenyes.JPG

Tata Város Önkormányzata az elmúlt év végén nyert több mint száznyolcvannégy millió forintot a KDOP-2.1.1/B-12-2012-0046 kódszámú "Ökoturisztikai tanösvény kialakítása a tatai Fényes Fürdő területén" – tárgyú pályázaton. A támogatás száz százalékos. A projekt során a Fényes-források területén ökoturisztikai fejlesztés valósul meg. Kialakításra kerülne egy tanösvény, látogató központ és kapcsolódó szolgáltatások. A projekt koordinátora, Lakos Zsuzsanna tájékoztatott, hogy a megvalósítandó tanösvény bemutatja a vizes élőhely állat- és növényvilágát.

Márkus Ferenc vezetésével zajlott a TAC-geotúra

Leereszkedes1.jpg

A TAC Szabadidősport Szakosztálya tavaly év végén megállapodást kötött Márkus Ferenc természetvédelmi ökológussal, hogy évente két alkalommal közös programot szerveznek. Az elmúlt hétvégén a geotúra az Öreg-tó partján, az országos hírű Kálvária-dombon és a Szabadtéri Geológiai Múzeumban zajlott, védett területeken. Igen nagyszámú, kilencven fős csoport jött össze, természetjárók, turisták, akik a honlapokon és a Kossuth Rádió ajánlására Budapestről és még számos környékbeli, közeli, távoli falvakból, városokból érkeztek.

Szemétszedés a Föld Napján

foldnapja.jpg

Kilencedik alkalommal tart országos szemétszedési akciót a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Ez az idén április 22-én, hétfőn lesz, s az elmúlt években a rendezvény az ország legtöbb önkéntest megmozgató környezetvédelmi mozgalmává nőtte ki magát. Ismét több ezer önkéntes jelentkezését várják, cél, hogy a fiatalabb generációnak is természetessé váljon a környezet megóvása.

Hulladék a határban

Hulladek_a_hatarban_1.jpg

Egy lokálpatrióta tatai hívta fel a figyelmet a városból kivezető utak mentén levő szeméttel borított területekre, melyek elszomorító látványt nyújtanak. Személyesen is meggyőződtünk mindarról, amit az említett tatai lakos ecsetelt. Gyomorforgató kép fogadott minket.

Képzés a környezettudatos viselkedésért

Zold_Sziget_Kor_logo_kicsi.jpg

A Zöld Sziget Kör négy alkalomból álló képzést indít „Komplex környezettudatos viselkedés - lakossági és civil képzés” címmel a művelődési házban. Részletek a mellékletben.