Átadták az első Tata-kártyát

Városunk   Tata Kártya     

P1210030.JPG

Ünnepi alkalomhoz kapcsolódóan adták át az első Tata-kártyát egy hetedik osztályos diáknak a Vaszary János Általános Iskolában. A városkártya többek között a „tataiság”, a helyi közösséghez tartozás erősítését szolgálja.

 

Természetesen ezen kívül gyakorlati előnyei is vannak. Az önkormányzat által eddig is biztosított lehetőségeket, valamint új, más típusú szolgáltatásokat is igénybe lehet majd venni a most bevezetett kártyával. Az első, jelképes Tata-kártyát Tene Gábor, a Vaszary Iskola nyolcadik osztályos tanulója kapta meg Michl József polgármestertől.

 

- A diákok számára jelenleg buszbérletként funkcionál, mivelhogy arcképes igazolvány is, melyben egy beépített chip van. Ezzel azok az üzletek, melyek szeretnének a tatai gyerekeknek valamilyen kedvezményt adni, a kártyán keresztül megtehetik a jövőben - tájékoztatott a polgármester.

 

Michl József elárulta, nagy vágya, hogy ez a kis kártya a diákok szabadidős elfoglaltságához szükséges anyagi segítséget is nyújthassa, amint ezt a város költségvetése lehetővé teszi.