Libavigadalom a múzeumban


Clipboard01.gif

Több mint fél ezren voltak kíváncsiak a tatai Kuny Domokos Megyei Múzeum által november 14-én szervezett Sváb libavigadalomra. A Múzeumok Őszi Éjszakája keretében megvalósuló programok közül talán a szellemjárás és a bábszínház aratta a legnagyobb közönségsikert.

 

Idén első alkalommal rendezték meg – a Szent Iván éjhez kötődő múzeumi éjszaka mintájára – a Múzeumok Őszi Éjszakáját. Nyitott kapuk várták a látogatókat, akik a város felett elrepülő vadlibák hangjára érkezhettek a tatai Német Nemzetiségi Múzeumba. A múzeum munkatársai ezzel a Szent Márton története, legendája köré szervezett estével, éjszakával is bizonyították, hogy intézményük nem zárt egység, hanem olyan tér, ahová bárki betérhet tudásra, szórakozásra, szép élményekre szomjazva. Dr. Völner Pál, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy öröm a fenntartó számára, ha élettel, élményekkel, látogatókkal teli intézményeket láthat.

A Múzeumok Őszi Éjszakája csak széleskörű összefogással lehetett sikeres. A gazdasági problémákra, a költségvetés hiányára tekintettel – a közgyűjtemények, közművelődési intézmények mindennapos működése is csak egyre nagyobb összefogással, áldozatvállalással képzelhető el. Bízom abban, hogy a múzeum kiállításainak, rendezvényeinek szakmai színvonala a nehézségek ellenére sem fog romlani – mondta a megyei közgyűlés elnöke. Pannóniából származó szentünk, Márton, szerény ember hírében állt. Nem akart tours-i püspök lenni, ezért a libák között bújt el. Azok azonban gágogásukkal elárulták, így nem menekülhetett sorsa elől. Árulásuk miatt a libák nagyon megbűnhődtek, hiszen azóta Márton napján az átlagnál is több ropogós libasültet fogyasztanak az emberek. Libasültből, hagymás zsíros kenyérből, forralt borból és egyéb finomságokból a múzeumban sem volt hiány. Sőt, a gyermekeknek lehetőségük nyílt arra is, hogy múzeumpedagógiai foglalkozás keretében liba alakú mézeskalácsot, liba álarcot és libafigurákat készítsenek. A fellépő nyergesújfalui Pinocchio Bábcsoport szintén az alkalomhoz igazodott, hiszen Gigágó című bábjátékukat adták elő.

 

Szülők és gyermekeik együtt nevethették, tapsolhatták végig játékukat. A megyei önkormányzat Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolája jóvoltából a szervezők hagyományos recept alapján készült mézeskalács figurákkal is megörvendeztethették a legkisebbeket. A múzeum udvarán sváb és magyar táncokból álló repertoárjával mutatkozott be a Kecskédi Német Nemzetiségi Táncegyüttes. Kísérő programként – a múzeum új kezdeményezéseként – több alkalommal is „szellemjárásra” invitálták az érdeklődőket. Szellemjáráson az éjszakai tárlatvezetést kell érteni, mely az éjbe borult épített és természetes környezet szokatlan effektusaira alapozva láttatja a tatai vár máskor rejtve maradt részeit. Első alkalommal a vár udvarát, a törökkori átjárót és a kazamatát érintette a legbátrabbak népes csapata.