Akikről megfeledkezett a történelem


P1020943.jpg

A Don-kanyart megjárt hősöknek állított emléket az a túra, melyet január 30-ára szervezett a Magyar Tartalékosok Szövetsége. A Héreg – Tarján - Baj – Tata útvonalon a korabeli egyenruhába és mai uniformisba öltözött magyar, román, olasz és német katonák végiggyalogolták azt a 30-35 km-t, melyet a második világháború idején a magyar nemzet katonái is megtettek.

 

Honvédeinknek annak idején hóban, fagyban majdnem egy héten keresztül menetelniük kellett, hogy elérjék Don menti táborukat. A kései utódok sem felejthetik nagyapáink, dédapáink példáját, a hazáért való áldozatos küzdelmüket.

Dinga László, önkormányzati képviselő bevezető gondolataiban felidézte a tatatóvárosi zászlóalj 1942-es hadba vonulását, s azt a sajnálatos tényt, hogy a közel ezer bevonulóból mindössze 72 fő érkezett vissza a Haranglábhoz vitéz Polgár Sándor vezetésével. - Ma rájuk emlékezünk, akik esküjük szerint a végsőkig kitartottak. Ők mindannyian a magyar nemzet fiai voltak, bár volt időszak, amikor a nevüket sem volt ildomos említeni, s megfeledkezett róluk a történelem – tette hozzá a képviselő.

- Célunk, hogy minden év január 12.-e a doni hősök emléknapja legyen- mondta vitéz Jásdi Balázs, hagyományőrző főhadnagy, a túra parancsnoka, aki már tizedik éve menetel a magyar áldozatokért.

- Akkor, amikor katonákra emlékezünk, édesapákra, férjekre és gyermekekre is emlékezünk, akik nem térhettek haza – mondta Michl József polgármester, s megköszönte az emléktúra szervezőinek és résztvevőinek a példamutatást, mellyel mindent megtesznek azért, hogy ne felejtődjön el a doni ütközet, annak hősei, akik nagyon hiányoztak mind családjuknak mind pedig a magyar nemzetnek.

 

A tatai hősök emlékére Szemeti Ferenc esperes, tábori lelkész mondott imát, s díszlövés is dördült értük. A várkanyarban álló emlékműnél koszorút helyeztek el Tata Város Önkormányzata, a Történelmi Vitézi Rend, a Polgári Körök, valamint a Városi Diákönkormányzat képviselői. A rendezvény ünnepélyes befejezéseként Varjú László zenetanár elfújta a Magyar Takarodót.