Két éves születésnapját ünnepelte a Seamróg


Semróg9.jpg

2008 márciusában alakult az ír zenét játszó tatai Seamróg zenekar. Az ír szabadságharcokhoz kapcsolódó történelmi tárgyú vagy fiatalabb patrióta dalokat, balladákat, de a tengerész élethez, vagy épp a kocsmához kapcsolódó népszerű énekek is szerepelnek műsorukon.

 

Persze a szerelem is szóba kerül olykor, és hangszeres szám is szerepel a repertoárban. A megszólaló dalok saját feldolgozásaik, amik sok helyen hozzáférhető alapdallamok, szövegek, más esetekben hanganyagok alapján születtek. Az együttes a napokban koncerttel ünnepelte két éves születésnapját Tatán. Akik a csapatban először hangszert fogtak: Friedbert Steinke, gitár, fuvola, ritkábban ének. Izing László, mandolin, hegedű, furulya, bendzsó, szájharmonika. Lengyel József, ének, ír dob. Nagy Péter, basszusgitár, ének. Palotás Anna, hegedű, furulya, mandolin ritkábban ének. Szakál László, ének, ír dob. Édes Zoltán gitár, ének. Névválasztáskor egy angol hangzású szóból, a Samrock-ból indultak el. Ám mint kiderült, Magyarországon már volt ilyen zenekar. A szó különben háromlevelű lóherét, illetve annak hármas levélképletét jelöli. Hát ebből lett a Seamróg, amit alighanem „semrák”-nak lehet ejteni. Jelen állapotban angolul énekelnek. Van néhány instrumentális zene is, ahol hegedűk szólaltatják meg a dallamokat. A csapat erőssége, hogy szeretnek koncertezni. Legutóbb saját lemezzel lepték meg az ír zene szerelmeseit.

A születésnapi koncertet jó hangulatban és telt házzal ünnepelhetette a csapat. A Seamróg együttes keresi az alkalmakat, ahol közvetíteni lehet a hasonló sorsú ír és magyar nép kultúrája között. Hosszú távú terveik között magyar népdalok megszólaltatása is szerepel, ha sikerül feltárni azokat izgalmas, önálló kísérőszólamokat és basszusmenetet is feltételező zenekari előadás számára.

 

Cserteg István