Válogatás Görgényi István festőművész hagyatékából


A Kuny Domonkos Megyei Múzeum szeretettel hívja és várja az érdeklődőket november 15-én, 15 órára a tatai Várba megrendezésre kerülő Görgényi István festőművész művészeti hagyatékából nyíló kiállításra.

Görgényi István festőművész egy bánhidai bányászcsalád gyermekeként született 1917-ben.
Szákszenden pásztorként, Kispécén cselédként, a kisgyóni bányában csapatcsillésként dolgozott. Az országot járva alkalmi munkákat vállalt.
Aba Novák Vilmos és Bottka Miklós főiskolai tanárok műtermében fejlesztette rajztudását. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványaként, 1942-ben szerzett diplomát. Tanulmányúton volt Bécsben és Münchenben.
Tanulmányai befejeztével visszatért Tatabányára, ahol bányászként dolgozott. Később rajztanárként és grafikusként tevékenykedett. Bekapcsolódott a Bányász Képzőművész Kör munkájába, 1957-58-ban vezetője is volt a szakkörnek. A Művészeti Alap tagja volt.
1973-ban hunyt el Tatabányán.
2006-ban a festő közel ötszáz műve került egy gyűjtő tulajdonába; az alkotások jelentős hányadát korábban nem ismerhette a nagyközönség. A tatai Várban egy ezen gyűjteményből válogatott anyagot – főként portrékat, tájképeket, bibliai témájú műalkotásokat mutatunk be. A kiállításon szereplő festmények legtöbbje most először tárul nyilvánosság elé.
A gyűjteményben található, más témájú, 1956-os eseményekkel, illetve azokhoz kapcsolódó gondolatokkal foglalkozó festményeket bemutató kiállítás október 22-én nyílt Tatán, a Magyary Zoltán Művelődési Központban – ez utóbbi november 22-ig látogatható.
A két kiállítás lehetőséget nyújt arra, hogy Görgényi István művészetének egyszerre több szegmensét is megismerjük.

 

 

CsatolmányMéret
Görgényi_tata_meghM-1.pdf2.77 MB