Esküvő kiállítás a Hotel Kristályban és a Pálma Rendezvényházban


1303719805_192095179_1-Fotok--Menyasszonyi-ruhak-berlesi-ar-alatt-Europa-legnagyobb-valaszteka.jpg

Szívmelengető érzés úgy kezdeni ezt az évet, hogy már kilátásban van az esküvőnk. Ugyanakkor egy picit ijesztő is, hiszen minden menyasszony tudja – a vőlegények általában ezzel nem feltétlenül értenek egyet – hogy egy esküvő, különösképpen egy lakodalom megszervezésére legalább hat hónapra szükség lehet.

Nem véletlen, hogy az esküvői kiállításokat, vásárokat az év elején tartják. Így lesz ez Tatán is, az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Esküvő Varázs esetében. Február 4-én, szombaton egy egész nap és két épületnyi kiállító várja a leendő arákat, vőlegényeket és a még csak érdeklődő párokat, hogy megismerkedjenek a legfrissebb trendekkel.

 

A Hotel Kristály és a Pálma Rendezvényház reggel 10-kor nyitja meg kapuit, s érdemes is „korán” érkezni, hiszen a számos kiállító és divatbemutató mellett a nemzetközi versenyeken edzett jégszobrász, M.Tóth Zsolt show műsorát is megtekinthetik az érdeklődők. S könnyen lehet, az IceArt szobrásza olyan meglepetéssel készül, amit már leginkább mi is az esküvőnkön látnánk. Persze ha stílusról és esküvői trendekről beszélünk, akkor Makány Márta divattervező előadását sem szabad kihagyni az Esküvő Varázs programjából.

 

Hotel Kristály

11.30: Ice Art: Jégszobrász show műsora a Barokk Díszudvarban

14.00: Makány Márta: A divat és a vörös szőnyeg című előadása a lobbyban

14.30: Éva Ruhaszalon és Classik férfi divat közös esküvői divatbemutatója a lobbyban

11.30 – 13.30: ételkóstolási lehetőség a Bohém Bárban

 

Pálma Rendezvényház

13.00: Márkus Dániel református lelkész párkapcsolati előadása a Phoenix teremben

15.30: Exkluzív Ruhaszalon és Vita Beata Ruhaszalon közös esküvői divatbemutatója a Phoenix terem színpadán

10.00 – 18.00: Gyermekjátszó a Cycas teremben

 

 

CsatolmányMéret
Esküvő Varázs 2012-02-04.pdf1.53 MB