Február 16-án vehetünk végső búcsút Rózsavölgyi Istvántól
Rózsavölgyi Istvántól, a januárban elhunyt futólegendától 2012. február 16-án (csütörtökön) vehetünk végső búcsút. Ravatalozása a kapucinus templomban lesz 13 órakor, majd ezt követően az Almási úti temetőben helyezik végső nyugalomra katonai tiszteletadás mellett.
Korábbi híradásaink:
Elhunyt Rózsavölgyi István hétszeres világcsúcstartó, olimpiai bronzérmes középtávfutó. A legendás futót az elmúlt év novemberében tüdőgyulladással kezelték a tatai kórházban. Állapota javult, majd néhány hét múlva ismét kórházba került. Nyolcvankétévesen 2012. január 27-én pénteken érte a halál Pista bácsit.
Rózsavölgyi István egyéniben elért rekordjai mellett húzó embere volt a világcsúcsokat sorozatban megdöntő 4x1500 méteres váltónak, a híres Mikes Ferenc, Tábori László, Rózsavölgyi, Iharos Sándor kvartettnek. Az 1956-os melbourne-i olimpián az előfutamban kiesett, ám Rómában (1960), 31 évesen az 1500 méter döntőjét követően felállhatott a dobogó harmadik fokára. Hétszer nyert magyar bajnokságot, tizenkétszer javított országos csúcsot, 36 alkalommal volt válogatott. Egy ideig az öttusa válogatott keret futóedzője volt. Ha valakit lehetetett szeretni, az Pista bácsi volt. Kedves és közvetlen ember. Nehezen hihető, hogy már a múlt övezi dicső nevét. Emlékünkben örökké megőrizzük a csodálatos futólegendát.
Pista bácsiról korábbi híradásokat a mellékletben olvashatnak.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| RÓZAVÖLGYI cikkek.doc | 36.5 KB |
