Szent István napján kitüntetettek


Kitüntetettek.JPG

A közösség elismerése a legkiválóbbaknak

Az önkormányzat a 2009. esztendő augusztus 20-iki nemzeti ünnepén adta át elismerő díjait, valamint a megítélt díszpolgári címet. Tata város díszpolgárságát idén professzor dr. Nemes Lajos botanikusnak adományozta, aki munkásságával a város jó hírét öregbítette, s szerzett dicsőséget szülőhelyének. A Zsigmond Király Díjban Cs. Kiss Ernő fafaragó és dr. Márkus Mihály református püspök, lelkipásztor részesült. A Tata Városért kitüntetés arany fokozatában két magánszemély és egy egyesület, ezüst fokozatában két magánszemély, s bronz fokozatában egy magánszemély részesült. Az önkormányzati testület nevében Michl József polgármester nyújtotta át az elismeréseket a városi ünnepségen, a vár udvarán tartott szentmise utáni közös együttlét alkalmával.

A díszpolgári címet elnyert professzor dr. Nemes Lajos Tóvároson született 1935-ben, s a kertészeti egyetem elvégzése után a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem botanikai kertjében dolgozott, ahol szakmai fokozatokat követően az igazgatói feladatot látta el 1995-ig. Szakkönyveket, tudományos dolgozatokat írt, nyugállomáynba vonulása után feleségével és pályatársával hazatért szülővárosa szomszédságába. Jelenleg is aktív botanikus, kutató.

Az erdélyi születésű Cs. Kiss Ernő fafaragó népi iparművész csaknem 60 éve él és dolgozik Tatán. Az 1929-ben született alkotó ma is hódol szenvedélyének, a faragásnak. A városban számos helyen látható munkája. A Zsigmond Király Díjat nyerte el.

Dr. Márkus Mihály református püspök szintén a Zsigmond Király Díj birtokosa, 1943-ban született Komáromban. A Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziumának létrehozásában végzett meghatározó munkájáért, szellemi-lelki közösségi tevékenységéért fejezte ki a díjjal a város köszönetét. A lelkész a többi közt háromszor hat esztendeig volt a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.

Bondor Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-dunántúli Régió vezetője a Tata városáért kitüntetés arany fokozatában részesült, a rászorultak, szegények megsegítésében végzett kemelkedő munkájáért. Kótai László katolikus esperes-plébános kiemelkedő közösségformáló tevékenységéért, a város egyházi műemlékeinek megóvásáért, elsősorban a Kálvária kápolna felújításáért végzett munkája elismeréséül részesült a Tata városáért kitüntetés arany fokozatában. A Tata városért kitüntetés arany fokozatát kapta a Tatai Esterházy Énekegyesület, színvonalas zenei tevékenységéért, nemzetközi kórusversenyeken való sikeres szereplésükért.

 

A mellékletben az 1990-től kezdődően kitüntetettek névsora olvasható.

Adrián Melinda pedagógus, német nyelvtanár a Tata városért kitüntetés ezüst fokozatát kapta pedagógiai tevékenysége és szervező munkája elismeréseképpen. Császár Attila kajak-kenu edző az utánpótlás nevelése területén végzett tevékenységéért, szervező munkájáért részesült a Tata városáért ezüst fokozatú díjban.

Kiss József Gyula, a Tatai Református Egyházkerület gondnoka négy évtizeden át viselt önkéntes tevékenységéért és áldozatos munkájáért részesült a Tata városáért kitüntetés bronz fokozatában. A kitüntetetteknek szívből gratulálunk!

 

Cs. Kiss Ernő

 

Dr. Márkus Mihály

 

Adrián Melinda

 

Császár Attila

 

Kiss Gyula

 

Kótai László

 

Esterházy Énekegyesület - Schmidt Mónika, Prónik József

 

prof. Dr. Nemes Lajos

 

 

CsatolmányMéret
Városi Kitüntetések 1990-.doc108.5 KB