Információ a kerékjegy-sorsolásról
A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) kezdeményezésére az Által-ér-völgyi kerékpárút infrastruktúrájának kiépítése érdekében kibocsátott kerékjegy első sorsolását december 21-én tartották Tatabányán, a KEM SZÖSZ székházában (Megyeháza – Fő tér 4.). A fődíjat, az M-Bike Kft. Tatabánya által felajánlott, mintegy 80 000 Ft értékű MTB kerékpárt a zöld színű – 1507-es sorsjegy tulajdonosa nyerte.
Akik megvásárolták a 200 vagy 500 forintos értékű matricás kerékjegyet, azok három sorsoláson vehetnek részt. December 21-én Tatabányán volt, a következő május közepén Vértesszőlősön, majd a kerékpárút ünnepélyes átadásakor Tatán lesz amelynek időpontja előre láthatólag 2012 őszén lesz. Minden alkalommal egy-egy kerékpár lesz a fődíj, a további értékes díjak mellett.
Tatabányán, a KEM SZÖSZ székházában volt az első sorshúzás, amelyen részt vett Horváthy Lóránt elnök, Baranyáné Szirmai Edit könyvelő, Rónai Ferenc, a megyei kerékpárszövetség elnöke, Horváth Zoltán, a megyei természetbarát-szövetség elnöke és Péntek Sándor, a www.kemsport.hu főszerkesztője.
A főnyeremény sorszámát Horváthy Lóránt húzta ki. A nyertesek Péntek Sándornál érdeklődhetnek a nyeremények átvételi lehetőségeiről a 30/437-9572-es telefonszámon,
Nyolcvanezer forint értékű kerékpárt nyert egy tatai lakos, aki az Által-ér völgyi kerékpárút projekthez kibocsátott kerékjegyet vásárolt. A vásárolók között sorsolást tartottak, s a fődij a tatabányai M-Bike Kft. által felajánlott bicikli volt. A nyertes a mérnök végzettségű Molnár Mihály, aki hosszú évek óta az Egressy Kórusban dalol.
Horváthy Lóránt alpolgármester és Horváth Zoltán, a megyei természetbarát szövetség elnöke adta át 2012. január 25-én a nyertesnek nyereményét. Molnár Mihály tüzetesen átnézte a járgányt, s a hozzá kapott tartozékokat.
Mint kiderült, egyébként sokat biciklizik a nyertes, aki egyébként Győrben egy nagy autógyártó vállalatnál dolgozik. Molnár Mihály 1993-óta az Egressy kórus állandó tagja, tenoristája, aki nagyon szeret énekelni ebben a nagy múltú együttesben.
Az első fordulóban nyeretlen szelvények a további két sorsoláson is részt vesznek.
Még mindig vannak nyertesek, aki nem vették át nyereményüket. Ők a 30/437-9572-es telefonszámon érdeklődhetnek azok átvételi lehetőségeiről. A nyereményeket Tatabányán a KEM SZÖSZ székházában keddenként és csütörtökönként 16.30 és 17.30 között lehet átvenni, legkésőbb 2012. március 31-ig.
A nyertes sorszámok
zöld színű: 0956, 0799, 1716, 1783, 1254, 0181, 0957, 1760, 0454, 0883, 1766, 0105. Kék színű: 0646, 0612, 0602, 0210, 0916, 0730, 0624, 0944, 0693.
- 1 db felnőtt roller:
Zöld - 0956 - 1 db kerékpáros fejvédő, 1 db Által-ér-völgyi kerékpárút emblémás póló:
Zöld - 0799 - 1 db kerékpár első lámpa, 1 db Által-ér-völgyi kerékpárút emblémás póló:
Zöld - 1716 - 1 db kerékpár első lámpa, 1 db Által-ér-völgyi kerékpárút emblémás póló:
Zöld - 1783 - 1 db kerékpár hátsó lámpa, 1 db Által-ér-völgyi kerékpárút emblémás póló:
Kék - 0646 - 1 db kerékpáros mellény, 1 db Által-ér-völgyi kerékpárút emblémás póló:
Kék - 1766 - 1 db napszemüveg, 1 db Által-ér-völgyi kerékpárút emblémás póló:
Kék - 0612 - 1 db napszemüveg, 1 db Által-ér-völgyi kerékpárút emblémás póló:
Zöld - 1254 - 1 db kerékpár kormánymarkolat, 1 db Által-ér-völgyi kerékpárút emblémás póló:
Zöld - 0181 - 1 db kerékpáros váztáska, 1 db Által-ér-völgyi kerékpárút emblémás póló:
Kék - 0602 - 1 db kerékpáros mez, 1 db Által-ér-völgyi kerékpárút emblémás póló:
Kék - 0210 - 1 db kerékpáros mez, 1 db Által-ér-völgyi kerékpárút emblémás póló:
Zöld - 0957 - 1 db naptár, 1 db Által-ér-völgyi kerékpárút emblémás póló:
Kék - 0916 - 1 db naptár, 1 db Által-ér-völgyi kerékpárút emblémás póló:
Zöld 1760 - 1 db naptár, 1 db Által-ér-völgyi kerékpár út emblémás póló:
Zöld - 0454 - 1 db naptár, 1 db Által-ér-völgyi kerékpárút emblémás póló:
Zöld – 0883
Fenti nyereményeket a Jel Kft. Tatabánya, az M-Bike Kft. Tatabánya, Hernádi László gyorsasági autóversenyző és KEM SZÖSZ ajánlotta fel.
A további nyeremények:
- 1 db Tata városa díj – felajánló: Michl József, Tata polgármestere
Kék - 0730 - 1 db Tata városa díj
Zöld – 0105 - 1 db Tata városa díj
Kék - 0624 - 1 db szépségjegy – a Tatai Pasztell Szépségház felajánlás - Dr. Bándy Pál
Kék - 0944 - 1 db szépségjegy – a Tatai Pasztell Szépségház felajánlás - Dr. Bándy Pál
Kék - 0693
