Kényszerleszállást hajtott végre egy helikopter Tatán
Október 13-án a reggeli órákban a tatabányai tűzoltóságra érkezett a bejelentés, miszerint Tatán egy helikopter kényszerleszállást kísérelt meg. A Május 1. út és a Bláthy Ottó út kereszteződésénél a gép a földhöz csapódott és súlyosan megrongálódott. A kényszerleszállás során egy arra járó személyautónak ütközött, majd egy veszélyes anyagot szállító kamionhoz sodródott. Mindkét jármű vezetője megsérült, a személygépkocsi kigyulladt, veszélyes anyag került a környezetbe.
Az esemény rendkívüli zajhatással járt, melynek hallatára a környék lakói az utcára szaladtak, hogy tájékozódjanak a történtekről. Nagy tömeg gyűlt össze, a gyalogosok közül néhányan rosszul lettek, az egész Május 1. úton óriási gomolygó füst keletkezett. A mentést azonnal megkezdték, rohamos gyorsasággal a helyszínre érkezett a tűzoltóság, a mentők, a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem és a közterület felügyelet is. A sérülteket sikerült megmenteni, ám időközben a tűzoltóautót a szomszédos Tatabányára hívták egy tízemeletes épület lángjaihoz.
A katasztrófavédelem vezetője, Sikray Attila tájékoztatása szerint a nap végére a veszélyt sikerült elhárítani, mindenki nyugodtan térhet aludni. A fenti események szerencsére a valóságban nem történtek meg, mindez a „ROTOR 2009” Tata Helyi Védelmi Bizottság Veszélyhelyzet-kezelési Gyakorlatának bemutatója volt, melyben az alábbi szervezetek, intézmények működtek közre:
Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Tatabánya Országos Mentőszolgálat Tatai Mentőállomás Rendőrkapitányság Tata KEM Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tatabánya Székhelyű Polgári Védelmi Kirendeltség Polgári Védelmi Iroda Tata MH 25. Klapka György Lövészdandár Magyar Közút Nzrt. Közép-Magyarországi Regionális Főmérnökség Vértes VOLÁN Zrt. Vöröskereszt Komárom-Esztergom Megyei Szervezete Közterület-felügyelet Tata Polgárőrség Tata Tatai Városgazda Kft.