Tata hírnevét viszik országszerte


P1050502.JPG

Május első hétvégéjén zajlott az Énekel az ország elnevezésű rendezvény próbája Tatán. A nagyszabású találkozón az ország amatőr kórusainak legjava vett részt, hogy együtt készüljenek fel a május 16-án 19-30-kor a Művészetek Palotájában előadandó darabra.

 

Ezúttal ötszáz énekes jött össze az 1510-ben Tatán tartott országgyűlés ötszázadik évfordulója alkalmából, akiket Hollerung Gábor, nemzetközi hírű karnagy, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar igazgatója vezényelt. A tataiak közül az Egressy Kamarakórus tagjai daloltak Robozné Schőnfeld Zsuzsanna vezetésével.

 

- Erre az eseményre még a régi kórustagok is eljöttek, összesen huszonnyolc fő. Sikerült jól beállítani, finomítani a művet a karnagy úr irányításával. Mi házigazdaként előzetesen rengeteget próbáltunk, hogy példát mutassunk a többi résztvevőnek, hogy mi már ne ejtsünk hibát. Igaz, az angol nyelvű éneklés néha még gondot okoz. Ezen kívül még egy nehéz főpróba áll előttünk az előadást megelőző napon, de az már Budapesten lesz zenekari kísérettel – mesélte Robozné Schőnfeld Zsuzsanna.

 

Az alkalmi kórus - melynek fő szervezője a Budapesti Akadémiai Kórustársaság - idén Händel: Izrael Egyiptomban című kétkórusos oratóriumával áll színpadra. Hollerung Gábor karmester elégedettségét fejezte ki a helyszín és a jó szervezés tekintetében, valamint megköszönte a karnagyok betanító munkáját. - A Vaszary-tornacsarnok kiváló akusztikával rendelkezik, öröm volt itt dolgozni. Robozné Zsuzsa pedig mint egy aggódó anya, mindenre odafigyelt – mondta.

 

A szombati napon a fáradságos munka után a Vaszary-tornacsarnokban fergeteges disco várta az énekeseket, ahol mindenki kitombolhatta magát.

 

A vendégek elismerően nyilatkoztak mind a városról mind pedig a tataiakról, akik rendkívül segítőkésznek mutatkoztak itt tartózkodásuk alatt. - Tatát népszerűsítő kiadványokkal leptük meg azokat, akik még nem jártak nálunk, s sokaknak megtetszett a város, akár turistaként is visszajönnének – tájékoztatott Robozné Schőnfeld Zsuzsanna, majd hozzátette: Szeretném köszönetemet kifejezni azoknak, akik nagyban hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, és ezáltal a város hírnevét öregbítették.

 

- Külön köszönet Michl József polgármesternek és a Humán- és Intézményi Bizottságnak

- az Egressy Kórus Tata alapítványnak és az Egressy Kamarakórus tagjainak

- Tar Józsefnek, a Vaszary János Általános Iskola igazgatójának

- Csontos Zoltánnak, a Vaszary-tornacsarnok gondnokának

- Lévai Vilmosnak, aki a zongorát biztosította

- a Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziumának és a Kőkúti Általános Iskola Fazekas Utcai Tagintézményének, valamint a Magyary Zoltán Művelődési Központnak, akik a próbáknak helyszínt biztosítottak

- a Vaszary Iskola büféjét üzemeltető vállalkozásnak

- A Tatai Városgazda Kft-nek, akik a technikai munkálatokat segítették

- Tata Város Közterület-felügyeletének

- a Rendőrségnek

- a helyi médiának, akik az eseményről tudósítottak

 

Robozné Schőnfeld Zsuzsanna tájékoztatott, hogy a rendezvényről dvd-felvétel készült, mely a későbbiekben megvásárolható lesz.

 

A résztvevő kórusok:

Abaúji Pedagógus Kórus Egyesület, Encs – Karnagy: Buchala István Annamatia Nőikar, Dunaföldvár – Karnagy: Kun Erika Baba Jaga Leánykar, Komádi – Karnagy: Debreczeni Mária Bella Musica Nőikar, Budapest – Karnagy: Lestákné Czeróczki Judit Cantemus Vegyeskar, Dunaföldvár – Karnagy: Albu Erzsébet Egressy Kamarakórus, Tata – Karnagy: Robozné Schönfeld Zsuzsanna Festetics Kastély Helikon Kórusa, Keszthely – Karnagy: Farkas Berta Gagliarda Kamarakórus, Szekszárd – Karnagy: Anducska Adrienn Gaudemus Kamarkórus, Nyíregyháza – Karnagy: Iklódi Boglárka Grassalkovich Énekegyüttes, Hatvan – Karnagy: Molnár Tamás Guido Kamarakórus, Budapest – Karnagy: Király Miklós Karcag Város Vegyeskara, Karcag – Karnagy: Kerekes Ágnes Kecskeméti Fesztivál Kórus, Kecskemét – Karnagy: Dr. Kiss Katalin és Megyesi Zsófia Kórus Spontánusz, Sopron – Karnagy: Kocsis-Holper Zoltán Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar – Karnagy: Makkos Ágnes PPKE Bölcsészettudományi Kar Vegyeskara, Piliscsaba – Karnagy: Légár Piroska Pesterzsébeti Városi Vegyeskar, Budapest – Karnagy: Pálffi Krisztina Sonore Kamarakórus, Budapest – Karnagy: Mohai Tibor Tatbánya Város Vegyeskara, Tatabánya – Karnagy: Saltzer Géza