Ötszáz énekes táborozik Tatán
Az Énekel az ország rendezvény már ötödik éve több száz embert fog össze, akik lelkesedésből, tradícióból, baráti kötődésből indíttatva találkoznak évente csak erre az alkalomra. Gyakorolnak, tanulnak, majd munkájuk gyümölcsét a Művészetek Palotájában adják közre idén május 16-án.
A „nagy előadást” megelőző tábort, mely a próbákról, az összecsiszolódásról, a közös éneklésről szól, most Tatán rendezik április 30 és május 2 között Robozné Schőnfeld Zsuzsanna kezdeményezésére. Az alpolgármester asszony köztudottan maga is művelője az ének-zenének: az Egressy Kórus karnagya.
- Különösen nagy öröm ez nekem, hogy Tatán zajlik ennek az országos jelentőségű produkciónak a próbája. Most ötszázan jövünk össze az 1510-es országgyűlés ötszázadik évfordulója alkalmából. Kórusunk ötödik éve vesz részt a programban, s minden évben óriási élmény az együtténeklés. A próbák itt nyilvánosak lesznek, örömmel látjuk az érdeklődőket, főként az énektanárokat, karnagyokat.
A rendezvény művészeti vezetője Hollerung Gábor, Liszt-díjas karnagy, a Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekar igazgatója. Tájékoztatása szerint az alkalmi kórus története 1986-ban kezdődött, amikor középiskolások énekelték együtt Orff Carmina Burana című művét, majd az énekelni vágyó emberek továbbvitték, öt éve pedig országos szintűvé fejlesztették az előadást. Az érdeklődés minden várakozást felülmúlt: alkalmanként közel félezer fiatal áll a Művészetek Palotájában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán.
- A tatai táborra is a reggeltől késő estig tartó munka lesz a jellemző, melyet boldogan irányítok, hiszen ez láthatóan meghozza gyümölcsét, a befektetés megtérül. A produkció az énekesek és a közönség számára is élvezetes, és szakmai fejlődésre is lehetőség nyílik. Itt olyan művek kerülnek elő, melyekkel a kórusok a mindennapok során nem találkoznak – mondta Hollerung Gábor.
Hazai Eszter szervező a kezdetektől részese a nagyszabású találkozónak énekesként is. Mint mondta, az egykori középiskolások mára felnőtté váltak, s a táborokba magukkal hozzák gyermekeiket is. Ezen időszak alatt zeneóvoda működik képzett zenepedagógusokkal, az utolsó este pedig a csöppségek is előadják az itt tanultakat.
Michl József, Tata polgármestere üdvözölte a kezdeményezést, s mint mondta, a város szellemi, művészeti tőkéje gazdagodik ezáltal. Tata egyébként is egy, a művészetekhez közel álló település, hiszen 9 kórus és 3 művészeti iskola működik itt.
