Rangos megyei verseny zajlott a Menner Bernát Zeneiskolában
A tatai Menner Bernát Zeneiskola rendezte meg a XLVI. Komárom Esztergom megyei Kamarazene Fesztivált. A fiatal muzsikus diákok részére meghirdetett programon a megye nyolc alapfokú művészetoktatási intézményéből 33 különböző létszámú, életkorú és zenei stílusú kamaracsoport mutatkozott be.
A fesztivált Michl József, Tata város polgármestere nyitotta meg, s hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a város zeneiskolája immár méltó körülmények között tudja megrendezni ezt a rangos zenei-művészeti programokat. A több mint száz tanuló és felkészítő tanár részvételével lezajlott zenei fesztivál sikeresnek bizonyult, a háromtagú zsűri - Gábor József Liszt-díjas zongoraművész, a zsűri elnöke, Drahos Béla Liszt-díjas fuvolaművész, karmester (akik a délutáni díjkiosztó ünnepség előtt rövid, de káprázatos meglepetés-koncerttel ajándékozták meg a jelenlévőket), valamint a házigazda Menner Bernát Zeneiskola részéről Tóka Szabolcs igazgató értékelése eredményeképpen 16 kamaraegyüttes részesült nívó-, illetve kiemelt nívó-díjban.
Örvendetes, hogy valamennyi résztvevő zeneiskola a díjazottak között lehetett, igazolva a tehetséggondozás, a zenetanulás és a közösségi alkotómunka fontosságát és eredményességét. A mellékletben a különdíjasok névsorát olvashatják.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| EREDMÉNYEK[1].doc | 445.5 KB |