Egy pontban módosultak a katolikus iskola indulási tervei
Felgyorsultak az események a leendő tatai katolikus általános iskola és óvoda ügyében. Szülői értekezletek zajlanak, a szervező katolikus egyház és a polgármesteri hivatal érintettjei és illetékesei folyamatos tájékoztatásokat tartanak, a legkeményebb kérdésekre és felvetésekre is válaszolnak.
Michl József ötgyermekes édesapaként és hívő emberként úgy véli, mindenki világnézeti meggyőződését tiszteletben kell tartani! Ez utóbbi kijelentése nagyobb hangsúlyt kapott az elmúlt napokban, mivel a katolikus iskolát óhajtó szülők hangja kissé halkabban szól. Az egyeztetések nyomán az a terv, hogy szeptembertől két első osztály indul a Jázmin utcai iskolában, s egy a Fazekas úti iskolában. Így megmarad az ének-zene tagozatos első osztály a Fazekasban.
- A rendszerváltás óta eltelt húsz év alatt nem alapítottak egyházi elemi iskolát, s én önkormányzati képviselőtársaimmal együtt meggyőződéssel vallom, hogy városunk történelmi múltja és szellemisége kötelez bennünket a kérés megfontolására. Folyamatosan kerestek-keresnek szülők polgármesterként ezzel az igénnyel – mondja el Michl József valamennyi fórumon, megbeszélésen és találkozón, ahol az iskola- és óvodaalapítással kapcsolatban nyilatkozik. Pénzügyi szempontok ritkábban kerülnek szóba, de tény, az egyház fenntartó belépésével évi mintegy százmillió forintot takarítana meg az önkormányzat, amelyek egy részét a többi iskolákra fordíthatnák.
- Tizennyolc éve hoztuk létre a Szent Imre Alapítványt, elsősorban azzal a szándékkal, hogy egyházi általános iskola alapításához nyújtsunk segítséget – idézi a múltat Izing László, az alapítvány kuratóriumi tagja. Közben kinőtték a kisiskolás kort az alapítók gyermekei, de új gyermekek születtek. És iskolát nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek alapítanak – hangoztatják az egyházi iskola ügyét pártolók.
- Szeretnénk, ha a mi szempontjaink szerint is választhatnánk óvodát, iskolát, hiszen hívőként erre eddig nem volt lehetőségünk. Nem bíráljuk a meglévő intézményeket. Nagyszerű pedagógusok, jó programok szolgálják a jövő nemzedék fejlődését, de szeretnénk, ha a keresztény értékrend és szellemiség is megjelenne – erősíti meg Szabóné Lakatos Judit háromgyermekes édesanya. A szülők kezdeményezése mellé állt dr. Szabó Gábor sebész főorvos, a Szent Imre katolikus egyházközség képviselő-testületi tagja, aki megyei önkormányzati képviselőként is a többféle értékrend egyidejű megjelenése mellett tör lándzsát.
A katolikus egyház által szeptemberben indítandó általános iskola szervezésére Juhász Péter tanárt, iskolaigazgatói tapasztalatokkal is bíró szakembert kérte fel Pápai Lajos püspök. A szülőkkel és pedagógusokkal történt egyeztetések eredményeképpen az eredeti elképzelés módosult, sokféle szempontot igyekezett figyelembe venni az önkormányzat és az új fenntartó. - Szeptembertől két első osztály indul a Jázmin utca iskolában, s egy a Fazekas úti iskolában. Így megmarad az ének-zene tagozatos első osztály a Fazekasban – jelenti ki Juhász Péter szervező igazgató.
- A jelenlegi iskolai osztályokat semmiben nem érinti a változás, marad a tanrendjük, házirendjük, s a tanárok maguk döntenek maradásukról. Az induló elsősök is a korábbi pedagógiai rendszerben tanulnak, s mindez heti két hittanórával egészül ki. Emellett igyekszünk a keresztény szellemiséget az iskolai élet más területein megvalósítani, a meglévő értékeket új dimenziókkal gazdagítani. - Mindenféle átmeneti időszak nehézségeket és bizonytalanságot szül. Az önkormányzat és az iskolaalapító arra törekszik, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az átállás, s mihamarabb örömüket leljék a tanulók, a szülők és a pedagógusok az új iskola működésében – zárja Michl József.
