A Nagy Alkotónapon remek kreációk készültek
Tavaly Nagy Zenenapot rendezett az önkormányzat a tatai általános iskolásoknak, idén a Nagy Alkotónapon próbálhatták ki tehetségüket a gyerekek. Ezen a napon minden iskolában lázasan folyt a rajzolás, festés, különböző kézműves kreációk gyártása.
A rendezvény célja az volt, hogy a gyermekek kipróbálhassák alkotótehetségüket és természetesen, hogy szabadidejüket hasznos tevékenységgel töltsék, mely örömöt okoz számukra, az elkészült dekoratív munkák pedig környezetüket is szépítik.
A munka végeztével pedig a helyőrségi klub kiállítótermébe szállították a tetszetős alkotásokat, s mindenki megcsodálhatta azokat. Itt került sor az önkormányzat által meghirdetett Királyok Tatán című képzőművészeti pályázat nyerteseinek kihirdetésére is. A pályázat célja az volt, hogy ennek segítségével válasszák ki a VIII. Tehetséggondozó Művészeti Tábor tatai résztvevőit. A tábort augusztus elején rendezik, ahol a tataiak mellett – szőgyéni (szlovákiai), szovátai és pusztinai (romániai), valamint magyarkanizsai (szerbiai) gyerekek is alkothatnak.
A felhívásra összesen 45 pályamű érkezett be: 42 festmény vagy grafika és 3 kisplasztika. Mindegyik magas színvonalú, kiváló alkotás, ezért a zsűrinek hosszas tanakodásra volt szüksége a döntés meghozatalához. Végül az alábbi eredmény született: A Tata Város Önkormányzata által szervezett VIII. Tehetséggondozó Művészeti Táborba a következők kapnak meghívást:
Basa Dóra, a Talentum Iskola 5. osztályos tanulója, szaktanára: Szigetvári Krisztina
Csányi Zsófia, a Kőkúti Általános Iskola 7. osztályos tanulója, szaktanára: Pálosné Farkas Éva
Dózsa Eszter, a Vaszary János Általános Iskola 8. osztályos tanulója, szaktanára: Réti András
Érdi Anna, a Talentum Iskola 5. osztályos tanulója, szaktanára: Szigetvári Krisztina
Gracza Dávid, a Menner Bernát Zeneiskola Festészeti tanszakának növendéke, a Vaszary János Általános Iskola 6. osztályos tanulója, szaktanárai: Limferné Sulyok Teréz és Kóthay Péter
Kovács Agapé, a Menner Bernát Zeneiskola Festészeti tanszakának növendéke, az Eötvös József Gimnázium 9. osztályos tanulója, szaktanára: Limferné Sulyok Teréz
Musicz Mirjam, a Kőkúti Általános Iskola 7. osztályos tanulója, szaktanára: Koch Róbert
Könyvjutalomban részesülnek a következő diákok: Almádi Péter, a Fazekas utcai Általános Iskola tanulója, szaktanára: Gútay János
Barta Ádám, a Talentum Iskola tanulója, szaktanára: Szigetvári Krisztina
Gombkötő Zsófia, a Talentum Iskola tanulója, szaktanára: Szigetvári Krisztina
Hegyesi Gréta, a Vaszary János Általános Iskola tanulója, szaktanára: Réti András
Kiss Alexandra, a Menner Bernát Zeneiskola Festészeti tanszakának növendéke, a Fazekas utcai Általános Iskola tanulója, szaktanára: Limferné Sulyok Teréz
Miklósi Máté, a Menner Bernát Zeneiskola Festészeti tanszakának növendéke, a Fazekas utcai Általános Iskola tanulója, szaktanárai: Gútay János és Limferné Sulyok Teréz
Nagy Nándor, a Fazekas utcai Általános Iskola tanulója, szaktanára: Gútay János
Somogyi Erika, a Menner Bernát Zeneiskola Festészeti tanszakának növendéke, a Vaszary János Általános Iskola tanulója, szaktanára: Limferné Sulyok Teréz
Az összes művet kiállították a helyőrségi klubban a Nagy Alkotónapon készült tárgyak mellett. A kiállítás egy hétig tekinthető meg.