Hol a Kocsi út és hol a Kocsi utca? - Egységes közterület-elnevezések és számozások


hazszamok3h.jpg

Időről időre mindig rendezni kell: a valóságban és a papírokon, azaz az okmányokon is. Házakat, épületeket lebontanak, másokat emelnek, utcákat nyitnak, utakat építenek, ám a földhivatali bejegyzések és a házszámozások nem mindig követik e változásokat. Michl József polgármester elmondta: a hivatal december végéig elvégzi a házszámozás felülvizsgálatát, s pontosítja a közterület elnevezéseket. A tatai lakosok saját okmányaikat is vegyék szemügyre, mert azokban is egyezniük kell a bejegyzéseknek.

 

Nem mindegy, hogy út vagy utca az a bizonyos terület, sőt, olykor megtévesztő is lehet a kis különbség az elnevezésben. Tatán található két Környei út, s Környei utca is, ugyanígy a Kocsi útból is van kettő, valamint egy utca is viseli Kocs község i-képzős nevét. A házszámozásoknál főként az eltelt évtiezedek miatt érhető tetten logikátlanság, vagy követhetetlenség, ezeket is rendezni kell. A hivatalos okmányokban és a személyes iratokban is egyezniük kell az adatoknak, mert például pénzügyek vagy hitel intézésekor ezeket nagyon szigorúan veszik az elbíráláskor - jogosan, hangsúlyozza dr. Frivaldszky Gáspár aljegyző. Miként ingatlan adás-vételkor is a kiindulást jelentik az okmányok.

 

A rendszerváltáskor már alaposan át kellett vizsgálni országszerte a közterület-elnevezéseket, s a tulajdoni lapok is nagy meglepetéseket tartogattak! Megesett, hogy 1948-50 után elkobzott, vagy államosított ingatlanok: házak, telkek még mindig eredeti tulajdonosuk nevén szerepelt, pedig azóta többen birtokolták és használták azokat. Szőlők, kis darab földek, víkendházak cseréltek gazdát egymás közötti megállapodások útján, ám papíron nem volt nyomuk. S persze az élet is halad a maga útján, időnként egységes áttekintést és kiigazítást kell végezni mind a házszámozásokban, mind az elnevezésekben. Az átnevezések és átszámozások miatt később felmerülő okmánycseréket az okmányiroda térítésmentesen végzi el, tájékoztatott Kiss Zsolt városi főépítész.

 

 

 

 

Környezetünk

Te szedd! Gyűjtsük együtt a hulladékot Tatán!

szemétszüret.JPG

A Tiszta Magyarországért elnevezésű akcióhoz csatlakozott az önkormányzat, melynek keretében 2012. június 2-án, szombaton nagyszabású hulladékgyűjtést szerveznek városszerte. Mürkl Levente környezetvédelmi referens koordinálja a programot, mely június 2-án reggel 9 órakor indul.

Hogyan és kik vehetik igénybe a tóparti sétányt?

SzV_0118211.jpg

Az Öreg-tó és környékének használata volt annak az egyeztető fórumnak a témája, melyet a Tata és Térsége Civil Társulás kezdeményezett. A fórumot a polgármesteri hivatalban tartották, s minden olyan érdekelt felet meghívtak, akik a tavon és környékén valamilyen tevékenységet, hatósági jogkört gyakorolnak.

Vizes élőhelyet alakítanak ki az Öreg-tóban

P1050429.JPG

Az Öreg-tó Által-ér rehabilitációs projekt részét képezi az Öreg-tó tófaroki részén a vízi- és növény élőhely kialakítása, amelynek munkálatait tekintették meg a média képviselői bejárásos sajtótájékoztató keretében. Fontos tudni, hogy 1971. február 2-án az indiai Ramsar városában fogadták el az úgynevezett Ramsari Egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért. Az egyezményt aláíró országok száma mára száz fölé emelkedett. A tatai Öreg-tavat 1989. március 17-én vették fel a Ramsari listára. Az egyezmény elfogadásának évfordulóján tartjuk a vizes élőhelyek napját.

Fövenyesítenek a tóparton

föveny.JPG

Olyan érzésünk lesz az Öreg-tó Kajakháztól a Fáklya utcáig terjedő 950 méteres szakaszán, mintha tengerparton járnánk. A kővel burkolt partszakaszt fövenyes parttá alakítják a tómederből kitermelt anyagból. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Tatai Öreg-tó és Által-ér vízgyűjtő rehabilitációjára az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében nyert támogatást.

Gombagyűjtés és kiállítás Agostyánban

gomba.jpg

Az agostyáni Bergengócia Óvoda, a Miskolci Gombász Egyesület, valamint a Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2011. október 8-án szombaton az Agostyán környéki erdőben megrendezésre kerülő gombagyűjtésre és gombakiállításra az agostyáni kultúrházba.

Az Édukövizig felhívása az Öreg-tó és az Által-ér rehabilitációja kapcsán

Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Tatai Öreg-tó és Által-ér vízgyűjtő rehabilitációjára az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében támogatást nyert.