Önkéntesek szépítettek a Dolgozók parkjában a forró napon


onkent1a.jpg

Noha az esztendő egyik legmagasabb hőségét jelezték már előre a meteorológusok július 9-ére, az önkéntesek hiánytalanul megjelentek az Építők Parkjában. A Naturaqua és a WWF által szervezett programhoz csatlakozott az önkormányzat úgy, hogy szavazásra buzdította a lakosokat a helyszín elnyerésének jogáért - erről olvashattak és szavazhattak honlapunkon is. Ülőpadokat tettek rendbe, hintát újítottak fel, sövényt ültettek, virágosládákat helyeztek ki az Öreg-tó parti ligetben Horváthy Lóránt alpolgármester, dr. Frivaldszky Gáspár aljegyző és Jungvirthné Bús Erzsébet, a Városgazda Kft. vezetője közreműködésével.

 

A Naturaqua ásványvíz forgalmazó cég kezdeményezésére és a WWF (Természetvédelmi Világalap) magyarországi szekciója hirdette meg a parkszépítő akcióját, amelyet egy kis versennyel is összekötött. A meghirdetett időpont előtt a lehetséges helyszínek lakóit megszavaztatták, ők kívánnak-e részt venni az akción. A hétvége előtt Szolnok, Szentendre és Tata volt a három "aspiráns", s városunkból küldték el a legtöbb szavazatot, mondta el Vastagh Ákos, a Naturaqua kommunikációs munkatársa. A Tatán szintén megjelent Erdődi Ágnes junior brand managerrel együtt üdítőt, védőkesztyűket- és szemüvegeket hoztak magukkal, amely utóbbiakat a húsz önkéntes vette használatba, a Városgazda Kft. szerszámaival együtt.

 

A játszótéri részt élősövénnyel kerítették el, a tetszetős virágládákba friss virágokat ültettek, s a vandálok által tönkretett padokat felújították. A lebetonozott ülő alkalmatosságok némelyikét kifordították a földből az "erős" emberek. Most ezeket is visszahelyezték a földbe. Jungvirthné Bús Erzsébet szakszerű tanácsokkal látta el az önkénteseket, saját kezűleg mutatta meg, mit tegyenek, hogy biztosan megeredjenek a társaság által termesztett növények. Az ízléses virágosládák, s a paddeszkák is tőlük származnak. A tó partján közvetlenül egy pihenőszigetet alakítottak ki, rönkfából készített asztallal, padokkal az árnyék jótékony védelme alá. A munkában részt vett Tata város diák polgármestere, Dózsa Eszter, valamint a Tatán lakó ismert ornitológus és természetvédelmi szakember, Márkus Ferenc is.

 

Az akció első állomása a budapesti Orczy tér volt, két hét múlva Székesfehérvár, Gyöngyös és Veszprém között dől el, hogy hol lesz a következő állomás, s ismét három budapesti helyszínből a szavazatok alapján dől el, hol zárul az önkéntes akció.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Környezetünk

Te szedd! Gyűjtsük együtt a hulladékot Tatán!

szemétszüret.JPG

A Tiszta Magyarországért elnevezésű akcióhoz csatlakozott az önkormányzat, melynek keretében 2012. június 2-án, szombaton nagyszabású hulladékgyűjtést szerveznek városszerte. Mürkl Levente környezetvédelmi referens koordinálja a programot, mely június 2-án reggel 9 órakor indul.

Hogyan és kik vehetik igénybe a tóparti sétányt?

SzV_0118211.jpg

Az Öreg-tó és környékének használata volt annak az egyeztető fórumnak a témája, melyet a Tata és Térsége Civil Társulás kezdeményezett. A fórumot a polgármesteri hivatalban tartották, s minden olyan érdekelt felet meghívtak, akik a tavon és környékén valamilyen tevékenységet, hatósági jogkört gyakorolnak.

Vizes élőhelyet alakítanak ki az Öreg-tóban

P1050429.JPG

Az Öreg-tó Által-ér rehabilitációs projekt részét képezi az Öreg-tó tófaroki részén a vízi- és növény élőhely kialakítása, amelynek munkálatait tekintették meg a média képviselői bejárásos sajtótájékoztató keretében. Fontos tudni, hogy 1971. február 2-án az indiai Ramsar városában fogadták el az úgynevezett Ramsari Egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért. Az egyezményt aláíró országok száma mára száz fölé emelkedett. A tatai Öreg-tavat 1989. március 17-én vették fel a Ramsari listára. Az egyezmény elfogadásának évfordulóján tartjuk a vizes élőhelyek napját.

Fövenyesítenek a tóparton

föveny.JPG

Olyan érzésünk lesz az Öreg-tó Kajakháztól a Fáklya utcáig terjedő 950 méteres szakaszán, mintha tengerparton járnánk. A kővel burkolt partszakaszt fövenyes parttá alakítják a tómederből kitermelt anyagból. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Tatai Öreg-tó és Által-ér vízgyűjtő rehabilitációjára az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében nyert támogatást.

Gombagyűjtés és kiállítás Agostyánban

gomba.jpg

Az agostyáni Bergengócia Óvoda, a Miskolci Gombász Egyesület, valamint a Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2011. október 8-án szombaton az Agostyán környéki erdőben megrendezésre kerülő gombagyűjtésre és gombakiállításra az agostyáni kultúrházba.

Az Édukövizig felhívása az Öreg-tó és az Által-ér rehabilitációja kapcsán

Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Tatai Öreg-tó és Által-ér vízgyűjtő rehabilitációjára az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében támogatást nyert.