Újabb időkapszula a második templomtoronyban


idokapszula2.jpg

A tatai Szent Kereszt plébániatemplom egyik tornyát tavaly felújították, idén a másikra is sor kerül. Az állványokon már magabiztosan mozognak a reparátorok, s ahogyan illik, itt is elhelyeztek egy időkapszulát az utókornak szóló üzenettel. Michl József polgármester és Kótai László esperes-plébános ismét felszállott a toronyba az építő cég tulajdonosával, Ócsai Sándorral. A vörösréz hengerbe a város programját tartalmazó Magyary-terv kötete került, a város jeles helyeit megörökítő fotóalbum, napilapok, Szűzanya-márványképecske, CD-lemez (olvasható lesz még?, a nyomtatványok bizonyosan), egyebek.

 

Ami azt illeti, a másik időkapszula elhelyezéséhez képest igen mélyreható változások történtek az országban! Többek között országgyűlési választások zajlottak Magyarországon, s a Fidesz-KDNP kétharmados többséget szerzett. Nyolcévnyi MSZP-SZDSZ kormányzást követően így döntöttek a választók. Michl József polgármester egyéni országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. Tatán 48-as emlékszobrot avattak, számos pályázatot megnyertek, folyik a város általános iskoláinak és óvodáinak energiatakarékos felújítása. Sajnos, százéves csapadékrekordok is megdőltek idén májusban, harcot vívtak a vízzel. Az ország egyes részein ezrek otthona semmisült meg. Dióhéjban ennyi a jóról-rosszról.

 

Az időkapszulába rejtett országos és megyei napi-és hetilapok és a havi kiadású Megyejáró hírei, riportjai meglehetősen pontos képet adnának annak a jövőbeli tatainak, aki olvassa őket. Michl József polgármester ugyan azt kívánta Ócsai Sándornak, hogy minél későbben következzék be ez az olvasás! Bármilyen izgalmas lenne is tudni 20-30 esztendő múltán nekünk, még (bizakodó) élőknek, hogy mit szólnak az utódok a 2010-es hírekhez, a jó munkát végző templomtorony-javítók után száz évig sem kell hozzányúlni az égbeszökő építmény tetejéhez.

 

 

Környezetünk

Te szedd! Gyűjtsük együtt a hulladékot Tatán!

szemétszüret.JPG

A Tiszta Magyarországért elnevezésű akcióhoz csatlakozott az önkormányzat, melynek keretében 2012. június 2-án, szombaton nagyszabású hulladékgyűjtést szerveznek városszerte. Mürkl Levente környezetvédelmi referens koordinálja a programot, mely június 2-án reggel 9 órakor indul.

Hogyan és kik vehetik igénybe a tóparti sétányt?

SzV_0118211.jpg

Az Öreg-tó és környékének használata volt annak az egyeztető fórumnak a témája, melyet a Tata és Térsége Civil Társulás kezdeményezett. A fórumot a polgármesteri hivatalban tartották, s minden olyan érdekelt felet meghívtak, akik a tavon és környékén valamilyen tevékenységet, hatósági jogkört gyakorolnak.

Vizes élőhelyet alakítanak ki az Öreg-tóban

P1050429.JPG

Az Öreg-tó Által-ér rehabilitációs projekt részét képezi az Öreg-tó tófaroki részén a vízi- és növény élőhely kialakítása, amelynek munkálatait tekintették meg a média képviselői bejárásos sajtótájékoztató keretében. Fontos tudni, hogy 1971. február 2-án az indiai Ramsar városában fogadták el az úgynevezett Ramsari Egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért. Az egyezményt aláíró országok száma mára száz fölé emelkedett. A tatai Öreg-tavat 1989. március 17-én vették fel a Ramsari listára. Az egyezmény elfogadásának évfordulóján tartjuk a vizes élőhelyek napját.

Fövenyesítenek a tóparton

föveny.JPG

Olyan érzésünk lesz az Öreg-tó Kajakháztól a Fáklya utcáig terjedő 950 méteres szakaszán, mintha tengerparton járnánk. A kővel burkolt partszakaszt fövenyes parttá alakítják a tómederből kitermelt anyagból. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Tatai Öreg-tó és Által-ér vízgyűjtő rehabilitációjára az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében nyert támogatást.

Gombagyűjtés és kiállítás Agostyánban

gomba.jpg

Az agostyáni Bergengócia Óvoda, a Miskolci Gombász Egyesület, valamint a Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2011. október 8-án szombaton az Agostyán környéki erdőben megrendezésre kerülő gombagyűjtésre és gombakiállításra az agostyáni kultúrházba.

Az Édukövizig felhívása az Öreg-tó és az Által-ér rehabilitációja kapcsán

Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Tatai Öreg-tó és Által-ér vízgyűjtő rehabilitációjára az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében támogatást nyert.