A régi szépséget visszahozta, a mai igényekhez igazította a díjnyertes ház


v háza.jpg

Tatán két épületet is díjazott a szakértő zsűri a megyei pályázók közül. Idén először hirdette meg az Országos Építészkamara megyei szinteken is az Év Háza pályázatot hat kategóriában, amelyből a társasház és az iroda-lakóépület címszó alatt a városból vitték el a pálmát. Az Agostyáni út 13. szám alatti ház az utóbbi kategóriában nyert, Markos Anikó tervei alapján, míg a Szent Kereszt templom szomszédságában Tóbiás Tamás tervezett szerény, mégis impozáns külsejű lakóházegyüttest. Tata műemléki és sajátos arculatot mutató részei mind a lakosságot, mind az építészeket, mind az építésügyi hatóságokat kötelezik, s kihívást is intéznek hozzájuk.

 

A megmentésre érdemes régi épületeket meg kell tartani, hiszen ez adja a város hangulatát, leginkább ezektől szeretnivalók az ódon utcák. Akár paraszti, akár polgári, akár arisztokrata hagyományokat viseljenek magukon, ez mindenkinek szívügye kell legyen!Az Agostyáni út 13. számú ház századforduló környéki homlokzatát megőrizték, eredeti formájában állították helyre, mondta el Markos Anikó, a Komárom- Esztergom Megyei Építészkamara elnöke. Nem műemlék az épület, de arculata meghatározó, az utca karakterében fontos szerepet tölt be, ami most, megszépülése után még inkább feltűnik.

 

Az emeleten lakások kaptak helyet, a földszinten a Tata Tourist Utazási Iroda helyiségei, s hátul négy, különböző elosztású lakás épült újonnan, s a megyei Ügyvédi Kamara is ide költözött. Szintén újdonság a teremgarázs, amely megoldja a parkolást, s jótékonyan eldugja az autókat, nem kap hangsúlyt a tároló épülete. A gépészet és minden kiszolgáló technika a legmodernebb, a külső megjelenéshez felhasznált építőanyagok azonban hagyományosak, így melegséget, állandóságot sugároznak.

 

 

Környezetünk

Te szedd! Gyűjtsük együtt a hulladékot Tatán!

szemétszüret.JPG

A Tiszta Magyarországért elnevezésű akcióhoz csatlakozott az önkormányzat, melynek keretében 2012. június 2-án, szombaton nagyszabású hulladékgyűjtést szerveznek városszerte. Mürkl Levente környezetvédelmi referens koordinálja a programot, mely június 2-án reggel 9 órakor indul.

Hogyan és kik vehetik igénybe a tóparti sétányt?

SzV_0118211.jpg

Az Öreg-tó és környékének használata volt annak az egyeztető fórumnak a témája, melyet a Tata és Térsége Civil Társulás kezdeményezett. A fórumot a polgármesteri hivatalban tartották, s minden olyan érdekelt felet meghívtak, akik a tavon és környékén valamilyen tevékenységet, hatósági jogkört gyakorolnak.

Vizes élőhelyet alakítanak ki az Öreg-tóban

P1050429.JPG

Az Öreg-tó Által-ér rehabilitációs projekt részét képezi az Öreg-tó tófaroki részén a vízi- és növény élőhely kialakítása, amelynek munkálatait tekintették meg a média képviselői bejárásos sajtótájékoztató keretében. Fontos tudni, hogy 1971. február 2-án az indiai Ramsar városában fogadták el az úgynevezett Ramsari Egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért. Az egyezményt aláíró országok száma mára száz fölé emelkedett. A tatai Öreg-tavat 1989. március 17-én vették fel a Ramsari listára. Az egyezmény elfogadásának évfordulóján tartjuk a vizes élőhelyek napját.

Fövenyesítenek a tóparton

föveny.JPG

Olyan érzésünk lesz az Öreg-tó Kajakháztól a Fáklya utcáig terjedő 950 méteres szakaszán, mintha tengerparton járnánk. A kővel burkolt partszakaszt fövenyes parttá alakítják a tómederből kitermelt anyagból. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Tatai Öreg-tó és Által-ér vízgyűjtő rehabilitációjára az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében nyert támogatást.

Gombagyűjtés és kiállítás Agostyánban

gomba.jpg

Az agostyáni Bergengócia Óvoda, a Miskolci Gombász Egyesület, valamint a Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2011. október 8-án szombaton az Agostyán környéki erdőben megrendezésre kerülő gombagyűjtésre és gombakiállításra az agostyáni kultúrházba.

Az Édukövizig felhívása az Öreg-tó és az Által-ér rehabilitációja kapcsán

Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Tatai Öreg-tó és Által-ér vízgyűjtő rehabilitációjára az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében támogatást nyert.