Eltűnik a Pokker-dűlői szeméttelep


szeméttelep 1.JPG

Néhány évvel ezelőtt 168 önkormányzat részvételével hozták létre a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulást, melynek célja a térségben keletkező hulladék gazdaságos, környezettudatos és az uniós előírásoknak megfelelő kezelése.

A projekt egyik része a településeken korábban működő hulladéklerakók rekultiválása, azaz a természeti környezet, a növényzet helyreállítása. A Tata külterületén, az ún. Pokker-dűlőben hosszú évtizedeken keresztül működő szeméttelep ily módon fog eltűnni körülbelül két hónap múlva. A rekultivációs munkálatokat egy nagy múltú németországi cég hazai leányvállalata végzi helyi alvállalkozók bevonásával. A Pokker-dűlőben az évek során több mint 250 000 köbméternyi hulladék halmozódott fel kb. 50 000 négyzetméternyi területen. Király Ferenc, a kivitelező cég projektmenedzsere elmondása szerint a jelenlegi szemétrétegre egy 30 cm-es agyag szigetelő réteget visznek fel. Erre egy takaróréteget helyeznek, mely már alkalmas növénytelepítésre és füvesítésre is. A hulladéktestbe gázkivezető réseket is beépítenek, melyek a bomlást biztosítják és ezzel elkerülhetők a későbbi roskadások is. - A város szélén elterülő majd’ öt hektárnyi szemétkupac helyén hamarosan csak egy füves domb lesz látható – tájékoztatott Michl József polgármester, és hozzátette: a területen továbbra is szigorú ellenőrzést fog folytatni az önkormányzat, azok, akik illegálisan ide hordják a szemetet, komoly büntetésre számíthatnak. Lehetőség lesz azonban egy hulladéklerakó udvaron elhelyezni az otthon keletkező, nem háztartási hulladékot (melyet továbbra is az ismert oroszlányi cég szállít el), mely a Városgazda Kft. kezelésében áll majd a lakosság rendelkezésére előre meghirdetett módon. Itt a beérkező hulladékot szelektálják és ha lehetséges visszaforgatják, újrahasznosítják. A 168 település kezelésében 97 hulladéklerakó rekultiválásáról kell gondoskodni, mely közel 10 milliárd forint költséggel jár és várhatóan 2012 végéig be is fejeződik.