Fáklyás felvonulás a holdfényes várudvarra
Tatán évek óta misével és fáklyás felvonulással emlékeznek a tizenhárom aradi vértanú napján. Így történt idén is, október 6-án este, a Kapucinus templomban celebrált szertartással kezdődően. A tragikus történelmi dráma főszereplői nagyszerű férfiak voltak, s haláluk a szabadság és a hazafiság oltárán feláldozott legnagyobb kincsünk egyike. Példájuk máig ható erő, s a magyar öntudat feledhetetlen része. A Tatai Polgári Körök Szövetsége nevében Horváthy Lóránt alpolgármester vezette a mise után a menetet a várudvarba, az 1848-as emlékműhöz.
A keresztény hitükért vértanúhalált szenvedettek és az 1848-as forradalom és szabadságharc eszméiért életüket áldozó aradiak sorsát vonta párhuzamba Szalai Gábor plébános a szokásos gyászmisén a Kapucinus templomban. Ámbátor az emberi élet a legnagyobb érték, a kivételes időkben feláldozása vitte előre az emberiség, egy nép, adott nemes eszme, magasztos cél érdekében a világot, mondta. A tizenhárom férfi hősiessége a későbbi időkre is muníciót adott a kárpát-medencei magyarság küzdelmeihez, a rokontalan európaiság megvívásához. Hősnek lenni egy pillanatban sem könnyű, de a hősiességhez vezető útra lépni, s azon végighaladni, a hétköznapi megpróbáltatások során sem megtántorodni, igen nehéz, fogalmazott a plébános.
A misét követően fáklyák lobbantak a templom előtt, majd gyalogmenetben folytatták útjukat a jelenlévők a vár udvarára. Horváthy Lóránt polgári köri elnök, Tata alpolgármestere, Michl József polgármester, Robozné Schőnfeld Zsuzsanna alpolgármester, képviselők, civilek vettek részt a csöndes menetelésben. A vár udvarán a turulmadaras '48-as emlékművet a holdfény világította meg, ahol Református Gimnázium diákjai nemzetiszín zászlókkal várták az érkezőket. Felemelő és fiatal erőtől duzzadó módon idézték meg az önkény által elpusztított hősöket. Nem csupán a tragikus vég, de a szenvedély és az elkötelezettség érzete tükröződött az irodalmi igényű, dokumentumokat is felhasználó emlékműsor nyomán. A diákokat Márkus Gábor tanár készítette fel a méltóságteljes előadásra.
Frankó Mátyás evangélikus lelkész különösen megindító beszédében az emberi felelősségről, tartásról, Isten és teremtményei kapcsolatáról szólt az aradi hősök kapcsán. Smudla Tamás katolikus plébános, a Szent Kereszt templom papja hangsúlyozta: a történelem, az utókor a vértanúkat magasztosítja fel, s leleplezi a hóhérokat. A fiatalok elsorolták az aradi tizenhárom nevét, akik közül többen magyarul sem tudtak. Önként és érzelemmel vállalták magyar hazafiságukat, amelyért életükkel fizettek. Az ima és emlékezés végén a jelenlévők elhelyezték a koszorúkat, virágokat, mécseseket a szobor talapzatán.












