Március 15.

A Magyar Országgyűlés 1991-es határozata értelmében március 15-e az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja

1848. március 15-én a két nappal korábban kitört bécsi forradalom hatására radikális gondolkodású magyar ifjak - köztük Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál - Pesten elhatározzák, hogy a követeléseiket tartalmazó 12 pontot és Petőfi pár nappal korábban írt Nemzeti dal című versét kinyomtatják, és közhírré teszik. A Nemzeti Múzeum elé hirdetett nagygyűlésen már tízezrek hallgatják lelkes egyetértéssel a pontokat és Petőfi költeményét, majd a tömeg Budára vonulva a megrémült Helytartótanács beleegyezését is megszerzi a változásokhoz. Az összegyűltek követelésére szabadon engedik a bebörtönzött forradalmár Táncsics Mihályt. Ezekkel az eseményekkel kezdődik az 1848-as magyar forradalmi átalakulás, hogy aztán fél év múlva az elért eredményeket fegyveres szabadságharccal kelljen megvédeni.

A szabadságharc bukását követően természetesen az önkényuralmi rendszer betiltja a forradalomról szóló megemlékezést, így arra csak legfeljebb titokban keríthettek sort a hazafiak. 1860-ban nyilvános megemlékezésre történik kísérlet, ez ellen azonban a rezsim fegyverrel lép fel. Ennek ellenére a hatvanas évektől - főként a korabeli ifjúság - összejöveteleken idézi fel 1848 emlékét.

Az 1867-es kiegyezés után a Habsburgok már hivatalosan nem tiltják meg a március 15-i megemlékezéseket, de a hivatalos Magyarország visszafogott maradt, nem kívánta megsérteni a szabadságharc leverésében részt vett uralkodó érzékenységét. 1898-ban, a forradalom 50. évfordulóján azonban már a teljes magyar politikai elit hivatalosan is ünnepelt, persze az osztrákokkal való megbékélést hirdetve.

Igazi nemzeti ünneppé az I. világháborút követő forradalomban válik, 1919-ben a diadalmas forradalom örököseként ünneplik e jeles napot. A forradalmakat követő Horthy-rendszer törvénybe iktatott nemzeti ünneppé nyilvánítja. Az 1930-as évek második felétől azonban már nemcsak a hivatalos ünnepi szónoklatok jelzik március 15-e üzenetét, hanem a népi írók, baloldali ifjak, antifasiszta értelmiségiek számára is jelképpé válik: a változások és a német- és háborúellenesség vállalásának jelképévé. A II. világháború után hatalomra kerülő kommunista rendszer ugyan felvállalja a centenáriumi megemlékezéséket, hangsúlyozva a száz évvel korábbi események „világforradalmi” és plebejus jellegét, de ambivalens hozzáállását jelzi, hogy 1951-től e napot munkanappá nyilvánítja. Különösen az 1956-os levert forradalom után válik nemkívánatos kötelességgé a rendszer számára az 1848-as eseményekről való megemlékezés. A ’60-as évek végén kitalálják a tavasszal tartott Forradalmi Ifjúsági Napokat, amely keretében igyekeznek összemosni március 15-ét a március 21-i Tanácsköztársaságról és az április 4-i fasiszta megszállás alóli felszabadulásról való megemlékezéssel. Ennek ellenére a ’70-es évektől március 15-e a rendszerrel szembenálló demokratikus gondolkodású ellenzéki fiatalok ünnepe is: Budapesten főként a ’80-as évektől a Petőfi- és a Bem-szobornál, illetve a Batthyány-örökmécsesnél rendszeresek e napon az atrocitások. Az „olvadás” jeleként 1987-ben ismét nemzeti ünneppé nyilvánítják, s az 1989-es március idusa pedig függetlenséget és demokráciát követelő tömegrendezvényeivel méltán vonul be a demokratikus Magyarország megszületését jelző események sorába. Az új, demokratikusan választott Országgyűlés 1991-ben hivatalos nemzeti ünneppé nyilvánítja.