Az ünnep közös kincsünk, történelmi, szellemi és erkölcsi találkozás
Hoffmann Rózsa volt a díszvendég Tatán augusztus 20-án
Szent István király ünnepe alkalmából, ahogy már évek óta, most is a várudvaron gyűltek össze a tataiak. A program misével kezdődött, majd Michl József országgyűlési képviselő, polgármester és dr. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szólt a közönséghez. Itt adták át a képviselő-testület által adományozott kitüntetéseket is az arra méltó személyeknek.
Az ünnepi misét Smudla Tamás, a Szent Kereszt Plébániatemplom nemrégiben kinevezett plébánosa celebrálta. Utolsó mozzanatként a katolikus, a református és az evangélikus felekezet képviselői is megáldották az új kenyeret. Michl József köszöntőjében kiemelte:
- Augusztus 20-án mi mást kívánhatnánk ennek a nemzetnek mint azt, hogy ahhoz a történelmi örökséghez, melyet ezer év óta hordozhatunk, a mi életünk is méltó maradjon… Mi itt Tatán és a kistérségben azon igyekszünk dolgozni, hogy azokban a közösségekben, amelyeket ránk bízták az itt élők, olyan élet növekedhessen, mely méltó ehhez a hazához. Éppen ezért öröm, hogy a mai napon is kitüntethetjük azokat a személyeket – akik között van orvos, tanár, művész - ,akik munkája pontosan annyira kell, mint az imént megszentelt falat kenyér.
A polgármestert dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára követte a színpadon. Mint mondta, augusztus 20-a együvé tartozásunk tudatosításának évről évre visszatérő megerősítése.
- Az ünnep közös kincsünk, út önmagunk és mások felé, amelyet jel és szimbólumrendszerek kísérnek, hogy létrejöhessen az emberek közös történelmi, szellemi és erkölcsi találkozása – mondta az államtitkár, majd a jelenkor eseményeire is kitért.
- Nagy horderejű változások előtt áll Magyarország az élet majd’ minden területén. A pedagógusok szakmai tekintélyének, erkölcsi és anyagi megbecsülésük helyreállítása nélkül nem remélhetünk eredményeket. Olyan köznevelési rendszer felépítését készítettük elő, amelyben a tanító emberek nem agyonterhelt, szakmailag megalázott, anyagilag kisemmizett közkatonák, hanem a szellem elismert és elhivatott emberei – hívta fel a figyelmet Hoffmann Rózsa.
Az államtitkár beszéde után a képviselő-testület tagjai átadták a városi kitüntetéseket.
„Tata Városáért” díj arany fokozatában részesült a Gasztro-Kristály Zrt. Arany fokozatban részesítette továbbá a képviselő-testület a Petrezselyem Családot, a Petre cukrászda-kávézó tulajdonosait. Tata Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2011. évben Almády Zoltán geológus-tanárt, a Jávorka Sándor Szakközépiskola oktatóját Tata Városáért díj ezüst fokozatában részesítette. Almády Zoltán „Tata Városáért” kitüntetés ezüst fokozatában részesül a tatai barlangok feltárásában, valamint a város és környéke földtudományi kincseinek népszerűsítéséért végzett munkája elismeréseképpen. „ Tata Városáért” kitüntetés ezüst fokozatában részesítette 2011-ben a Képviselő-testület Horváth Zoltánt, a polgármesteri hivatal volt sportreferensét. Ezüst fokozatban részesült dr. Válóczi János gyermek háziorvos Tata Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2011. évben Baranyáné Kovács Annát „Tata Városáért” kitüntetés bronz fokozatában részesítette Tata város szellemi, közéleti és kulturális életének gazdagodásához hozzájáruló önzetlen, közösségteremtő és szervező munkája elismeréseképpen. A Képviselő-testület ebben az évben döntött a Tata Díszpolgára cím adományozásáról is.
Díszpolgári címmel tüntette ki a képviselő-testület Bohács Gyuláné gyógyszerészt, a Városi Gyógyszertár tulajdonosát, Szintén díszpolgári címmel tüntette ki a testület Sebestyén Katit és Schiffer Ervint zenepedagógus művészházaspárt, a Barokk Fesztivál nemzetközi mesterkurzusának oktatóit.
Az augusztus 20-i műsorban közreműködött Lázár Antal tárogatóművész Naszályról, valamint Rigó Balázs műsorvezető és Petrozsényi Eszter színművésznő. Petrozsényi Eszter évek óta közreműködője a tatai augusztus 20-i városi rendezvénynek, a város vezetése ezúton is köszöni munkáját.
A hangulatot a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár zenekarának koncertje tette oldottá. A jól ismert és közkedvelt dandárzenekart Balázs Attila százados vezényelte.

