Az ünnep varázsos rendhagyás


A várudvaron köszöntötték az államiságot

A tatai várudvaron, impozáns történelmi helyszínen ünnepelte az önkormányzat az államalapító Szent Istvánt, a helyi törekvéseket és fejezte ki a jövő reményét. Augusztus 20-án este hat órakor Cs. Kiss Ernő fafaragó Szent Korona oltára előtt celebrált hálaadó szentmisét Kótai László esperes-plébános. Michl József polgármester ünnepi beszédét követően nyújtották át a díszpolgári címet, a Zsigmond Király díjakat, valamint a Tata városáért elismerés arany, ezüst és bronz fokozatait. A kenyéráldást követően a méltán népszerű 25. Klapka György Lövészdandár fúvószenekara muzsikált Balázs Attila százados karnagy vezényletével, s a Sebő együttes koncertje zárta a városi ünnepséget.

Márai Sándor szavaival nyitotta megemlékező beszédét Michl József polgármester, mely szerint "Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás." Szent István, a nagy király ünnepén illik legalább magunktól megkérdezni, hogyan bántunk a ránk bízott erkölcsi, szellemi, lelki örökséggel _ tette fel a költői kérdést a város első embere. A történelmi visszapillantás kapcsán hangsúlyozta: Magyarország nemzedékek közös erőfeszítésének hála, szép ország lett, gyönyörű, még ha most kifosztva, legyengítetten, reményvesztetten áll is előttünk. A gazdasági és morális válság ellenére azonban kötelességünk bizakodva tekinteni a jövőbe, s a jövő Magyarországát azoknak a múltbéli építőköveknek a felhasználásával felépíteni, amelyek szilárdnak, tartósnak bizonyultak _ tette hozzá a szónok. A magyar történelem során két korszak váltotta egymást időről, időre, egyikben inkább csak sodródott az ország az események által, máskor viszont erős kezű vezetés irányította jó célok felé a kárpát-medencei népet. Az államalapítóra emlékezvén erősítette meg a polgármester a sokat emlegetett szentistváni értéket, amely bizonyította: első uralkodónknak nem a hatalom, hanem az ország volt a fontosabb, s ezt életműve igazolta. Magasra tette a mércét, amelyet az utána sorakozó századok uralkodói, vezetői, jeles és kevésbé nemeslelkű irányítói hol megközelítettek, hol eltértek tőle, s ez utóbbi hibás döntés meg is bosszulta magát a nemzeten. Azt akarjuk, hogy ezer év múltán is Magyarországnak hívják ezt a helyet, amelyen Árpád és népe hazát szerzett, és amelyen István államot szervezett _ hangsúlyozta Michl József. Ma is van hivatása a kárpát-medencei magyarságnak. Egy gyarapodó, sokasodó, erős, független, minden gonoszságtól mentes Magyarországot kell építenie, amely közös otthona a határon belül élőknek csakúgy, mint az idegenbe szakadt magyaroknak _ zárta mondandóját.