A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Tatától Dunaalmásig eveztek a különféle vízi járgányok kormányosai és a legénység

A Berta malomnál gyülekeztek mindenféle vízi járművel a 16. Mikoviny Sámuel-emléktúrán részt venni szándékozók. Az indulás előtt a négyszázharminc bátor evezőst és a majdnem még egyszer ennyi nézelődőt többen is köszöntötték. Michl József, országgyűlési képviselő, Tata polgármestere méltatta az esemény jelentőségét.

 

 

Mint mondta, Mikoviny Sámuel korának kiemelkedő alakja volt, sokoldalú mérnök, akinek köszönhető a tatai és környékbeli mocsarak lecsapolása. Bereznay Csaba, Tatabánya alpolgármestere, Nagy Sándor, Vértesszőlős alpolgármestere is szólt az egybegyűltekhez. Mindegyikük jó evezést kívánt a résztvevőknek.

 

A szervezők a vízitúra kiírásban figyelmeztettek mindenkit, hogy hozzanak magukkal váltóruhát, az esetleges borulások miatt. Az előre látók megtették, de voltak, akik annak hiányában nem úszták meg szárazon.

A túrán egyébként mintegy harminc hajó borult. Ercsey Áron azt főszervező elmondta a vízitúra végén, hogy az Által-érben ezúttal nem volt akkora nyomás, vagyis a vízállás most alacsonyabb volt, és a szokásosnál „higgadtabban” hömpölygött. Dunaalmáson a Révalmási Tutajosok babgulyással kedveskedtek a megfáradt evezősöknek, majd baráti hangulatban beszélgettek a vízitúra élményeiről.