A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

„REND ÉS ISKOLA” nemzetközi konferencia Tatán

2010. december 10-én, pénteken, és 11-én, szombaton Tata Város Önkormányzata „Gyermekbarát város” programja keretében nemzetközi konferenciát szervez „Rend és iskola – Mit tehetünk a növekvő erőszak ellen az iskolákban?” címmel, a Nemzetközi Visegrádi Alap pályázati támogatásával. A konferencia célja, hogy bemutassa az iskolákban előforduló erőszakos megnyilvánulások lehetséges okait, és nemzetközi kitekintésű körképet adjon a szóba jöhető megelőzési módszerekről, valamint a már sajnálatosan megtörtént esetek kezelésének lehetőségeiről.

 

A konferencia első napján – melynek helyszíne a Városi Bíróság konferenciaterme – előadások hangzanak el. Az előadók a témához kapcsolódó szakterületek (oktatásügy, pszichológia, szociológia, bűnüldözés stb.) hazai és helyi szakértői, valamint a meghívott külföldi települések, azaz Tata „visegrádi” partnerei – a szlovákiai Szőgyén, a lengyelországi Pińczów és a csehországi Bystřice – helyi szakemberei.

 

Az előadásokat követően, meghívott szakemberek közreműködésével, pódiumvitára kerül sor. A konferencia magyar és lengyel nyelven zajlik, szinkrontolmácsolással. A második napon a résztvevők a helyszínen ismerkedhetnek meg a tatai „Settlement” programmal és a Családsegítő Központ munkájával, valamint – a tatai Menner Bernát Zeneiskola frissen felújított épületében – egy fiataloknak szóló, a konferencia témájához illeszkedő foglalkozást tekinthetnek meg.

 

A rendezvény elsődleges célcsoportjába azok a felnőttek tartoznak, akiket az iskolai agresszió bármilyen formában érinthet, így a pedagógusok, a szülők, pszichológusok, szociális munkások, rendőrök, önkormányzati szakemberek és tisztségviselők – Tatáról, a Tatai kistérségből, valamint a részt vevő külföldi települések képviseletében. A másodlagos célcsoportot a Tatán, a Tatai kistérségben és a partner településeken élő iskolás korú gyerekek és fiatalok alkotják. Számukra Tata Város Önkormányzata a konferencia témájával kapcsolatos rajzpályázatot hirdetett.

 

A legjobban sikerült alkotások elismerésben részesülnek, és a Menner Bernát Zeneiskolában a konferencia zárásaként megnyíló kiállításon tekinthetőek meg. A konferencián történő részvétel minden érdeklődő számára ingyenes.