A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

„Mi fán terem?” – anyanyelvi vetélkedő Szőgyénben

Tata és Szőgyén önkormányzata immár kilencedik alkalommal szervezett vetélkedőt a szőgyéni Csongrády Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola felső tagozatos tanulói számára. A vetélkedő témája évről-évre változik: hol egy-egy történelmi vagy irodalmi évforduló köré csoportosulnak a feladatok, hol pedig – mint például az idén április 24-én is történt – anyanyelvünk szépségeire és érdekességeire irányítják rá a versenyzők figyelmét.

 

 

A versengésben mindig négyfős csapatok vesznek részt. A győztes csapat tagjait – felkészítő tanárukkal együtt – a tatai önkormányzat a Fazekas utcai általános iskolával és a Móricz Zsigmond Városi Könyvtárral együttműködve hosszú hétvégére hívja meg Tatára. A verseny megszervezésén a kezdetektől fogva ugyanaz a háromtagú csapat dolgozik: Tatáról Kristófné Szabó Szerafina könyvtáros és Osgyáni Zsuzsanna nemzetközi referens, Szőgyénből pedig Berényi Kornélia könyvtáros – „kultúrfelelős”. A gyerekek toborzásában és felkészítésében a szőgyéni Csongrády, tatai fogadásában a Fazekas iskola, illetve az ide járó gyerekek családjai közreműködnek. Évről-évre fontos szerepet játszik még a tatai programok lebonyolításában Csiszár József fazekas mester, a Tatai Televízió és a Kuny Domokos Megyei Múzeum is. Az idei versenyt – a szokásoknak megfelelően – a két település önkormányzati vezetői is figyelemmel kísérték: dr. Szász Attila polgármester, Konterman László alpolgármester, továbbá Robozné Schőnfeld Zsuzsanna alpolgármester, Kaszál József és dr. Pethő Emil önkormányzati képviselők együtt örültek az eddigi legnépesebb mezőny, a kilenc csapat ügyességének, sikereinek.

A legügyesebb és legsikeresebb csapat tagjai – név szerint Varró Klaudia, Koncser Regina, Kovács Györgyi és Kanyicska Bálint, akik egyébként kiemelkedő teljesítményt nyújtva nyerték meg a versenyt – felkészítő tanáruk, Bartal Ilona kíséretével május 7-étől 12-ig lesznek Tata város vendégei.

Osgyáni Zsuzsanna