A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Önkormányzati támogatás segíti a tatai polgárőröket

Tata Város Önkormányzata képviseletében Michl József polgármester, a Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület képviseletében pedig Rezes Róbert elnök írt alá támogatási szerződés április 16-án a Városháza dísztermében.

A szerződés értelmében az önkormányzat idén 1 000 000 forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyújt működési célokra az egyesület számára. Az 1991-ben megalakult, jelenleg 14 hivatalos taggal működő Polgárőr Egyesület célja, hogy erősítse Tata közbiztonságát, segítsen visszaszorítani a bűncselekmények, szabálysértések számát, és közreműködjön különböző rendezvények biztosításában.

Rezes Róbert a Városházán elmondta:- nagyon fontos számukra ez a támogatás, amit főképp eszközök cseréjére illetve fejlesztésére, ruházat beszerzésére és üzemanyag vásárlására fognak fordítani.

Michl József polgármester a támogatással kapcsolatban úgy nyilatkozott: - nagy köszönet jár a tatai polgárőröknek, akik kiválóan együttműködve a rendőrséggel és a Közterület-felügyelettel azért dolgoznak, hogy biztonságban és nyugodtan élhessünk. Az önkéntes munkát végző polgárőrök a nagy tatai rendezvények biztosításában is aktívan részt vesznek, segítik a közlekedést és járőröznek az utcákon, így természetes dolog, hogy a város anyagilag is támogatja közösségüket – mondta a városvezető.

Az egyesület a jövőben szeretné bővíteni tagságát munkájába minél több fiatalt bevonva, emellett pedig a helyi lovas élet képviselőinek közreműködésével lovas polgárőr tagozat létrehozását is tervezik.