10 éves a tanuszoda

10 éve működik a Kőkúti Általános Iskolában a Tatai Tanuszoda. A jubileum alkalmából december 19-én Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete tett látogatást az intézményben.

A Tatai Tanuszoda Tata Város Önkormányzata, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, valamint egy magánbefektető (KEREX Kft.) között 2007-ben létrejött szolgáltatási szerződés alapján épült meg, átadására 2008. december 20-án került sor.

Az uszoda, átadása óta elsősorban a tatai kistérség óvodásainak és kisiskolásainak úszásoktatását szolgálja. A Tatabányai Tankerület kötelező úszásoktatási feladatait - az egyébként önkormányzati tulajdonában álló létesítményben - a 2016-ban megkötött használati szerződés alapján biztosítja. Az úszásoktatásra órarend szerint beosztott óvodás és iskolás csoportok naponta reggel 8-tól délután 4-ig veszik igénybe az uszodát. Emellett rendkívül népszerűek a nyári szünidő ideje alatt az óvodásoknak, valamint a kisiskolásoknak szervezett úszótáborok, valamint a tanítási időn kívüli úszófoglalkozások. A köznevelési intézmények uszodahasználatán felül a Tanuszoda ad helyszínt a Kőkúti Sasok D.S. E. úszó szakosztály edzéseinek, a városi gyógytestnevelési foglalkozásoknak, és itt zajlanak a Kistérségi Diákolimpia úszóversenyei is.

A 129 m3-es 16m x 8,5 m-es medencében a víz 30 C-os, vízmélysége 70-120 cm, a medencetéri levegő 28 fokos, a páratartalom 45-65%. A medence feszített víztükrű, gépészete homokszűrős vízforgatással üzemelő, automata vegyszeradagolós rendszerű. Az uszoda megépülésének és létrehozásának óriási jelentősége abban áll, hogy ma már nincs olyan kisgyermek a városban, aki nem ismerkedett meg – legalább a szervezett óvodai úszásoktatás vagy az iskolai testnevelésórák során – az úszás alapjaival.

Kőhalmi Zoltán a Kőkúti Iskola igazgatója elmondta: - a mögöttünk álló évtizedben többen megfordultak a tanuszodában, mint ahányan Tatán élnek, s a gyerekeken kívül nyugdíjasok is folyamatosan használják a medencét. Az intézményvezető köszönetet mondott azért, hogy a város támogatta az uszoda létesítését, hiszen nagyon fontos, hogy a gyermekek megtanuljanak úszni.

A 10 éves jubileum alkalmából a város képviselő-testületének nevében Michl József polgármester a helyszínen pénzügyi támogatást igazoló oklevelet adott át, mely az úszásoktatáshoz szükséges eszközfejlesztéshez járul hozzá.