A héten kezdődnek a Baji út felújítási munkálatai

Ezen a héten megkezdődnek a Baji út felújítási munkálatai. A 75 millió forintos beruházás keretében kétrétegű burkolat megerősítést, süllyesztett szegély építését, a forgalomtechnikai elemek cseréjét, és a helyszínen érintett autóbusz peron átépítését hajtják végre. A felújításról április 3-án tartottak sajtótájékoztatót.

Az útszakaszon napi 5-6 ezer jármű halad végéig, főleg a Bajra, másrészt a vasúti megállóhelyre valamint az edzőtáborba haladó forgalom miatt. A Baji út első felét az angolkerti fejlesztések kapcsán sikerült korábban felújítani, a jelenlegi munkálatok pedig egy országos közútfejlesztési program keretében valósulnak meg az edzőtábor főbejáratától a vasúti átkelőig tartó közel 1 km-es szakaszon.

Bencsik János a sajtótájékoztatón elmondta: - A munkálatok része az aszfaltfelület megújítása, valamint két oldalt süllyesztett szegély kialakítása annak érdekében, hogy később a padkafenntartás, vízelvezetés sokkal gördülékenyebben menjen. Az országgyűlési képviselő hozzátette: - a munkálatok várhatóan 2,5 hónapot vesznek majd igénybe, s ezt követően indul el a Május 1. út beszakadt szakaszának helyreállítása, majd utána a Komáromi út Május 1. úti csomóponttól kezdődő szakaszának felújítása.

Michl József a helyszínen tájékoztatott arról, hogy a Baji úton idén megépül az új kerékpárút is, amely a Baji út 14 számig együtt fut a járdával, majd különválik. A polgármester kiemelte: - kérik a tataiak, különösen a Kertvárosban valamint a Bajon élők türelmét, hiszen az elkövetkezendő hetekben jóval lassabb lesz a haladás az érintett területen.

A munka várhatóan júniusban fejeződik majd be.