Gratulálunk a tatai Mindennapok Hőseinek!

A Tata és Térsége Civil Társulás idén második alkalommal szervezte meg a Mindennapok Hősei akciót azzal a céllal, hogy kifejezhessük megbecsülésünket mindazon tataiak iránt, akik elhivatottságuk, tenni akarásuk miatt munkájukkal tiszteletet vívtak ki a környezetükben. A hősökre online, vagy személyesen lehetett szavazni, az ünnepélyes eredményhirdetést március 9-én rendezték a Menner Bernát Zeneiskola hangversenytermében.

 

„Hős bárki lehet, aki nem hátrál meg, aki saját létfenntartásán kívül másokért is képes tenni valamit”- fogalmaztak a szervezők, kiemelve: akik a mindennapokban másokért tesznek megérdemlik, hogy figyeljünk rájuk, megadjuk a nekik járó tiszteletet, kimutassuk a hálánkat és elismerésünket, mert csak ritkán kerülnek a figyelem központjába.

Michl József polgármester az eredményhirdetésen köszöntőjében elmondta: - az a közösség melynek nincsenek olyan kiemelkedő személyiségei, hősei, akik a puszta létnél többre is hajlandóak, nem tud sem megerősödni, sem igazán élni. A városvezető hozzátette: - Tatán nagyon sok hős él és dolgozik a mindennapokban, túl azon a csodálatos eredményen, hogy közel százan kaptak most jelölést, saját közvetlen környezetünkben és családunkban is találunk hősöket, például az édesanyákat vagy az édesapákat, de ezt a sort folytathatjuk tovább szakmák, hivatások, szolgálatok szerint is.

A helyszínen Bencsik János is köszöntötte az idei jelölteket. Az országgyűlési képviselő kiemelte :- Hősnek lenni azt jelenti, hogy egy emelkedett szinten, emelkedett hőfokon éljük az életünket, és ezáltal átlényegül mindaz amit csinálunk: a munkából szolgálat lesz. Az emelkedettség hozza be azt a többletet amit szeretetnek hívunk, s ez a szeretet az, ami átlényegíti a hősöket és a környezetüket is. Ezáltal minden jelölt átformálta, szerethetőbbé és barátságosabbá tette a városnak azt a szeletét, amelyben éli az életét és végzi a szolgálatát, élni tehát csak hősként érdemes - mondta Bencsik János.

Domonkos Ágnes a Tata és Térsége Civil Társulás elnöke tájékoztatott arról, hogy 2018-ban a Mindennapok Hőseire 792 érvényes szavazat érkezett - tavaly 773 volt a szavazatok száma. Az öt kategóriában összesen 94 fő kapott jelölést. Domonkos Ágnes az eseményen külön köszönetet mondott az akció szervezőinek, segítőinek, és a díjakat felajánló helyi vállalkozásoknak. Köszönet jár azoknak is, akik jelölést kaptak az idei akcióban, ők minden egyes szavazattal visszakapták azt az odafigyelést, erőfeszítést és adománymunkát, amit nap mint nap végeznek a közösségért – fogalmazott a társulás elnöke.

Egészségügy kategóriában az érvényes szavazatok alapján 25 jelöltre szavaztak, közülük:

1. helyezett lett Sós Jánosné ápolónő, az Árpád-házi Szent Erzsébet Rehabilitációs Szakkórház és Rendelő Intézet dolgozója.

-Második helyezett Harcsa Péterné védőnő a Tatai Egészségügyi Alapellátó Intézményből,

-Harmadik helyezett Dr. Benső Beáta pszichiáter a tatabányai Szent Borbála Kórházból.

Honvédelem-rendvédelem kategóriában 15 jelöltre szavaztak, közülük:

1. helyezett lett Rezes Róbert, a Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület tagja.

-Második helyezett Sárközi József nyugállományú ezredes a Honvéd Bajtársi Klub elnöke,

-Harmadik helyezett Csizmazia Katalin, a MH 25. Klapka György Lövészdandár mentőtisztje.

Közigazgatás - városüzemeltetés kategóriában 19 jelöltre szavaztak, közülük:

1. helyezett lett Járóka Józsefné  a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. munkatársa.

-Második helyezett Deák István műszaki vezető szintén a Tatai Városgazda Nonprofit Kft.-től,

-Harmadik helyezett Portik László kovácsmester, ugyancsak a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. dolgozója.

Közösségépítés-kultúra-természetvédelem-civil önkéntesek kategóriában 24 jelöltre szavaztak, közülük:

1. helyezett lett Hartmann Jánosné, a Városi Nyugdíjas Klub vezetőségi tagja.

-Második helyezett Liszt András, a Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület alapítója, nyugdíjas tanár, természetvédő,

-Harmadik helyezett pedig Dr. Horváthy Dénes a tatabányai Szent Borbála Kórház 722. cserkészcsapatának vezetője.

Szociális kategóriában 11 jelöltre érkeztek voksok, közülük:

1. helyezett lett Sáfrán Irén, a Szociális Alapellátó Intézmény Család és Gyermekjóléti Központ vezetője.

-Második helyezett Tóth János Csaba, a Támogató szolgálat gépkocsivezetője,

-Harmadik helyezett Laubné Bratis Éva, a Tatai Kistérségi Idősek Otthona mentálhigiénés szakembere.

A szavazók által biztosított erkölcsi megbecsülés mellett a Tata és Térsége Civil Társulás díjak felajánlását kérte a tatai vállalkozóktól, akik támogatásukkal kiemelkedő tárgyi jutalmazást is lehetővé tettek a kategóriánkénti első három helyezett díjazásában.