10 éves lett a Gedia Hungary Kft.

10 éves születésnapját ünnepli a Gedia Hungary Kft. A 2006 őszén megalakult autóipari beszállító, német anyavállalati háttérrel rendelkező cég, hét hektáros nagyságú telken található a Tatai Ipari Parkban, ahol jelentős szereplőjévé vált a kistérség iparának.

A Gedia Hungary Kft. jelenleg 17 000 négyzetméteres gyártócsarnokban végzi tevékenységét, melyhez egy 1 500 négyzetméteres irodaterület is kapcsolódik. A gyárban közel 400 fő dolgozik, préselt és hegesztett, biztonsági és ütközésvédelmi karosszériaelemeket állítanak elő, az autóipar számára.

Markus Schaumburg, a Gedia Csoport ügyvezető igazgatója ünnepi beszédében elmondta:- a kezdetekkor ugyan több lehetőségük is volt a terjeszkedésre, de végül Tata mellett tették le a voksukat, többek között azért, mert városunkban megfelelő munkaerőt találtak. Elsőként egy összeszerelő-hegesztő üzemként indultak, de pár év múlva a bővítés mellett döntöttek, és létrejött a présüzem, valamint egyéb kiegészítő üzemcsarnokok, új irodahelyiségek. Az elmúlt 5 évben a Gedia Hungary megduplázta mind az eladási számait, mind dolgozóinak létszámát, jelenleg pedig már az 50 millió eurót is meghaladja az éves forgalmuk értéke.  2016 az az év – mondta Markus Schaumburg - amelyben a gyár felkészült a jövőre, hiszen számos kihívás áll előttünk, de készen állunk, és a következő hónapok során továbblépünk a növekedés érdekében.

A tatai telephelyen mára már több mint 220 különböző terméket állítanak elő, ezeket naponta indítják útjára a világ számos pontjára. A vevői elégedettséget a megújuló termékek és technológiák, a folyamatos minőségfejlesztés, a vevőorientált értékesítési szemlélet, és az optimális költségtervezés is alátámasztja.

Lipták-Fegó László, a Gedia Hungary ügyvezetője az ünnepségen felelevenítette, hogy még egy olyan, több mint 100 éves múltra visszatekintő cégcsoportnak is, mint a Gedia, fontos lépés volt a 10 évvel ezelőtti magyar gyár megalapítása, melynek működését kezdettől fogva hosszú távra tervezték. Ezt a törekvést segíti a Tatai Ipari Park fejlődő infrastruktúrája, valamint a városvezetés és a magyar kormány támogatása - mondta az ügyvezető, hozzátéve, hogy az elmúlt 10 évben nagyon sokat fejlődött az üzem, amely öt lépésben bővült, a vevőkör folyamatos növekedésének eredményeként pedig mára már mind a három magyar autógyártónak is szállítanak, a gyártás közel kétharmada exportálásra kerül. Ennek a fejlődésnek elengedhetetlen motorjai voltak azok a dolgozók, akik az alapítástól kezdődően itt vannak, közülük többen vehettek át elismeréseket az ünnepségen.

A jubileum kapcsán Michl József polgármester úgy nyilatkozott:- A város vezetése kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy minden tatai megtalálja a számára megfelelő munkahelyet, ezért is volt nagy öröm, amikor 10 évvel ezelőtt ezt a  gyárat felavathattuk, és elindulhatott a munka. Michl József hozzátette: - polgármesterségének az egyik első nagy lépése volt a Gedia tatai gyáralapítása, ami igazolta, az elődei is jó úton indultak el azzal, hogy sikerült az ipari parkba egy nagy céget hozni. Az a fejlődés, amit a Gedia az elmúlt 10 év alatt felmutatott, rendkívül tiszteletreméltó, ezért nagy köszönet jár, Isten éltesse őket sokáig – mondta a polgármester, aki egy, a gyárépületet ábrázoló születésnapi tortával ajándékozta meg az üzemet.

Az elmúlt évtized során mind az autóipar, mind pedig általánosan a magyar gazdaság is jelentős változásokon esett át. A Gedia Hungary Kft., tervei szerint a következő 10 évben egy teljesen megújult szervezettel vág neki a kihívásoknak, szerencsésen ötvözve a múlt tapasztalatait, és az új kollégák szaktudását. További sok sikert kívánunk!