A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

A hétvégén mindenkit vár a Tatai Sokadalom!

A Tatai Kenderke Néptáncegyesület június 17-19. között 17. alkalommal rendezi meg a Tatai Sokadalmat, amelynek részeként a városi művészeti díjakat is átadják majd.

A háromnapos népművészeti fesztiválon közel félszáz program várja az érdeklődőket a város szívében, az Angolparkban. A Tatai Önkormányzat támogatásának köszönhetően az idei esztendőben is ingyenesen látogatható a rendezvény. A népi kultúrát bemutató Tatai Sokadalmat emellett támogatja a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola, és a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődés és Népművészet Kollégiuma.

Az áldozatos munkát, amellyel a Kenderke közössége évről évre megrendezi a Sokadalmat, a Magyar Marketing Szövetség az idén szakmai díjjal ismerte el: rendezvény-esemény kategóriában Városmarketing Gyémánt védjegyet érdemelt ki a Sokadalom. Az elismert szakemberekből álló zsűri a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság, és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte az indulókat.

A Kenderke nagyrendezvényei nem pusztán népművészeti fesztiválok, hanem kulturális találkozóhelyek a különböző művészeti ágak és stílusok képviselőinek. A Sokadalomban találkozik a múlt a jelennel, a hagyományos a haladóval, a régi az újjal. A vendégek megtapasztalhatják, hogy a néphagyományok velünk élnek, gazdagítják életünket, színesítik a világunkat.

A fesztiválon gasztrosétány, gyermektisztás, népművészeti vásár, nép-, világ-, és könnyűzenei koncertek, néptáncelőadások várják az érdeklődőket. A Ringatót, a meseelőadásokat és gyerekkoncerteket most is kiemelt figyelemmel szervezték meg, emellett többek között kézműves foglalkozások, kosaras körhinta, valamint hagyományéltető, interaktív múzeum várja a Kenderke játszóban a kisgyermekes családokat.

A helyi óvodák, iskolák, művészeti együttesek mellett a Kuttyomfitty társulat, a Bábakadabra Bábszínház, a Csurgó és Bazseva Zenekarok, Écsi Gyöngyi felvidéki mesemondó, a Kolompos Együttes, a Cserszömörcze Együttes is fellép. Pénteken kora este Ferenczi György és a Rackajam, szombaton a Kenderke Barátai Zenekar, vasárnap a Cimbaliband ad koncertet. Az estéket táncház zárja: pénteken és szombaton népzenei táncházakat, vasárnap pedig a Pedrofon Zenekar közreműködésével az elmúlt évtizedek legnagyobb slágereivel sátorbált rendeznek.

A rendezvényen fellépnek a Kenderke Művészeti Iskola csoportjai, kiemelkedően szereplő Cifrabojtár díjas szólistái, a korábbi évek Fergeteges díjazott szólistái, valamint a IV. Forgórózsa Fesztivál és a “Dunán innen, Tiszán túl” tehetségkutató verseny díjazottjai. Látható lesz a kolozsvári Ördögtérgye Táncegyüttes műsora is.

A Sokadalom második napján, szombaton mutatják be Kun Katalin rendezésében a Jeles napok, ünnepek című néptánc műsort. A Kárpát-medence tradícióit felelevenítő, számos, hiteles forrásból, leírásból összeállított műsor célja, hogy bemutassa népszokásainkat, a hagyományos közösségek összetartó világát, a hétköznapok és az ünnepek örömeit, méltóságát, amelyek a mai kor emberei számára is követendő mintául szolgálhatnak. A műsor egy teljes év eseményein vezeti át a közönséget. Az előadásban a Kenderke Alapfokú Művészeti Iskola tánccsoportjai mellett közreműködik a Pötörke Néptáncegyüttes. Az előadás a nagyközönség számára is meghirdetett tűzugrással záródik.

További részletek, információk:

www.facebook.com/tataisokadalom

www.tataisokadalom.hu

 

CsatolmányMéret
Kép ikon Sokadalom_program.jpg971.04 KB