A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Elismeréseket nyújtottak át az egészségügyi dolgozóknak

A magyar egészségügy legnagyobb ünnepén, Semmelweis Ignácnak, az anyák megmentőjének születésnapján a tatai gyógyítókat is köszöntötték. A városi rendezvényen elismeréseket is átnyújtottak a területen kiváló munkát végzőknek.

 

A Menner Bernát Zeneiskola hangversenytermében gyűltek össze a szakma minden ágának képviselői. Elsőként Michl József polgármester üdvözölte őket, s köszönte meg felbecsülhetetlen munkájukat, melyet a Tatán és a kistérségben gyógyulni vágyókért tettek.

- Mindannyian azt szeretnénk, ha nem lenne szükségünk orvosra. Ugyanakkor saját magunknak is fel kell tenni azt a kérdést, mit teszünk egészségünk érdekében. Vigyázunk-e magunkra, Önök vigyáznak-e magukra, testi-lelki épségükre – tette fel a költőinek nevezhető kérdést a polgármester, és sok erőt kívánt a további feladatokhoz.

Michl Józsefet dr. Cseh Tamás, a Tatai Egészségügyi Alapellátó Intézmény közelmúltban kinevezett igazgatója követte. Ő Semmelweis Ignácot méltatta, majd arra bíztatta kollégáit, hogy hittel, szeretettel és kitartással végezzék munkájukat.

A betegellátás körülményeinek várható javulásáról beszélt dr. Laky Zoltán, az Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkórház és Rendelőintézet főigazgatója.

- A küzdelemből nekünk is kijut, akárcsak Semmelweisnek, de a ránk bízott embereket a legmagasabb szinten kell ellátunk – hangsúlyozta. Elmondta, hogy háromnegyed millió forintos uniós támogatással új szakrendelő épül a kórház mellett. A régi épület bontása már megkezdődött, az új várhatóan jövő nyárra készül el. Ezzel a három telephely helyett egy lesz, lerövidülnek a betegutak. Azt is nyomatékosította a főigazgató, hogy a tatai kórházra nem jellemző az orvosok elvándorlása.

 

Az ünnepnapon számos egészségügyi dolgozó részesült elismerésben. Névsoruk a mellékletben oldalon olvasható.