Eredményes felderítő munkát végez a tatai rendőrség

A képviselő-testületi ülés keretében tartott tájékoztatót Tata közbiztonságáról dr. Friedrich Gábor rendőr alezredes a tatai kapitányság vezetője, aki összességében pozitív eredményekről számolt be. - Az idei évben január-február hónapban tudomásunkra jutott események alapján a vagyon elleni bűncselekmények száma csökkent, a lopásoké csökkent, a betöréses lopásoké viszont emelkedett. Ugyanakkor idén komoly eredményeket értünk el lakásbetörések, hétvégi házakban történt betörések elkövetőinek felderítésében – ismertette dr. Friedrich Gábor.

 

A rendőrkapitány arról is beszámolt, hogy elsődlegesen a lakásbetörések elkövetőinek felderítésére koncentrálnak, mivel ez, a vagyoni veszteség mellett nagyobb lelki traumát is okoz a sértetteknek. Megtudtuk, hogy a lakásbetörések esetében helybéli elkövetőkkel alig találkozni. - A felderített ügyek többségében budapesti, cigándi, érdi bűnözői csoportokat lepleztünk le, akik járják a Dunántúlt. Nyomozásaink eredményre vezettek, ha szükséges a sajtóhoz fordulunk, fantomképet készítünk. A széleskörű adatgyűjtésnek és a lakossági segítőkészségnek köszönhetően a legtöbb esetben sikerül megtalálni az elkövetőket – mondta a rendőrkapitány.

 

A bűncselekmények számának alakulása összességében tehát nem romlott. A rendőrség a megelőzésre is nagy figyelmet fordít: a közterületi járőrszolgálat a feltételezhető elkövetési helyek, útvonalak, időszakok alapján szervezi tevékenységét. A tavalyi és az idei év eredményei alapján elmondható, hogy a tatai rendőrkapitányság a megyében a második helyen szerepel a felderítések sikeressége szempontjából.

 

A beszámolót követően Borsó Tibor, a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke arról érdeklődött, hogy a tataiak mikor számíthatnak a bevezető utak mentén elhelyezett kamera-rendszer felszerelésére, mely az „idegen bűnözői csoportok” mozgásának feltérképezését is szolgálhatja. A választ lényegében Horváthy Lóránt alpolgármester adta meg:

- A rendőrkapitányság rendszerébe beépíthető műszaki tartalom meghatározását követően az önkormányzat készen áll a szükséges ajánlatok bekérésére a szolgáltatóktól. Ideális esetben ez még az idei év első félévében megvalósulhat – tájékoztatott Horváthy Lóránt.