Szőgyén

Kiemelt kép a Szőgyén című bejegyzéshez
Ország:

Szlovákia

Régió:

Nyitrai kerület

Távolsága Tatától:

70 km

Lakosainak száma:

2 500

A Tata-Szőgyén testvérvárosi kapcsolat kezdete:

1997

Szőgyén község hivatalos honlapja:

A felvidéki Szőgyén község a mai Szlovákia déli részén fekszik, lakóinak közel 80%-a magyar nemzetiségű. Mezőgazdasági település. Területén már a kőkorszak idején megtelepedett az ember. A községről szóló első írásos emlék 1156-ban született. A tatárjárás után a megcsappant lakosság pótlására szlovák és német családok érkeztek a településre, amely ennek következtében a 13. század végére kettévált. Az északi részből alakult ki Németszőgyén, a déliből Magyarszőgyén. A 19. század második felében megépült Budapest – Pozsony vasútvonal elkerülte a települést, ezzel a község elvesztette azon előnyök többségét, mely szerencsés fekvése miatt évszázadokon át érezhető volt. 1944-ben Magyarszőgyént és Németszőgyént egyesítették. A II. világháború után a szégyenteljes „csehszlovák-magyar lakosságcsere” során 135 családot telepítettek a községből Magyarországra. Az elűzöttek közül sokan Tatára kerültek. Ez alapozta meg Tata és Szőgyén testvértelepülési kapcsolatát.